Jótékonyság: Törőcsikéken segített a Bánka Kristóf Alapítvány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 13:36
Miközben az Újpest csapata az MTK ellen készült, ugyanezen a napon történt egy másik fontos, a lila-fehér klubbal kapcsolatos esemény. Kedd délután három egykori kedvencet köszöntöttek a negyedik kerületben, az egykori Cérna-pálya mellett. Törőcsik András, Fekete László és Schumann Péter kapott támogatást a Bánka Kristóf Alapítványtól.

Bánka Kristóf édesapja elmondta, hogy az alapítvány eredeti céljai között is szerepelt, hogy a fiatal, utánpótlás-korú labdarúgók támogatása mellett azoknak a korábbi újpesti labdarúgóknak is segítsenek, akiknek balszerencsésen alakult az életük.

Az alapítvány elnöke kedd délután egyszeri támogatást adott át a három korábbi fantasztikus labdarúgónak, és elárulta, hogy – amennyiben erre lehetőségük lesz – minden évben szeretnének három, nehéz helyzetbe került egykori közönségkedvencen segíteni. Ahogyan Bánka Gyula fogalmazott, Kristóf is biztosan így cselekedett volna.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

Az égi pályán rúgják tovább a labdát

Labdarúgó NB I
2024.12.24. 11:50

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10
Ezek is érdekelhetik