PMFC: „Megbeszéltük, lezártuk, most már csak előre tekintünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.15. 09:53
A PMFC NB I-es labdarúgócsapatánál nagyon el voltak keseredve a hétvégi, Haladástól elszenvedett vereség miatt, amely után az öltözőben egymás között átbeszélték a történteket, és most már csak előre tekintenek. Simon Attila szerint mentális okai lehetnek az utóbbi időszak gyengébb teljesítményének.

„Pár nap eltelte után sem jobb a helyzet, ugyanis én úgy gondoltam a Kaposvár meccs után, hogy nincs lejjebb. Ezután következett a Honvéd, amikor már tényleg azt hittem, hogy ennél nem lehet gyengébben játszani, és most jött a Szombathely elleni csúfos vereség. Értetlenül állunk az okai előtt. Hétfőn volt egy nagy beszélgetés az öltözőben, ahol az edzőpáros kikérte mindenkinek a véleményét a csapatból, és próbáltuk közösen fellelni az okokat. Az tény, hogy szerintem minden egyes játékosnak sokkal többet kell nyújtani a pályán, mert különben ez ehhez a halvány, gyenge teljesítményhez vezet, ami most volt” – mondta Simon Attila a pmfc.hu-nak adott interjújában.Simon Attila a pmfc.hu-nak adott interjújában.

„Muszáj túllépnünk ezen a vereségen, le kell most zárnunk, akármilyen csúfos is volt, mert ha azon kesergünk egész héten, akkor az rányomhatja a bélyegét a hétvégére is. Megbeszéltük, lezártuk, és most már csak előre tekintünk. A Siófok legyőzése járhat a fejünkben, mert ha ez sem lesz meg, akkor még csúfosabb helyzetbe sodorjuk magunkat.”

„A bajnokság utolsó részében vagyunk, most már nem kell nagyon gyakorolni. Persze lehet, és bizonyos taktikai elemeket kell is. Visszakanyarodva az előző kérdéshez, amikor személyesen engem kérdezett az edzőpáros, akkor azt mondtam, hogy szerintem mentális problémáink vannak. A döntő tényező úgy is az lesz, hogy fejben ki hogyan készíti fel magát a meccsre” – tette hozzá a csatár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik