Újpest: Megtiszteltetés volt itt játszani - Moraes búcsúlevele

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 09:02
„Elcsíptünk egy levelet" – a valóság azonban az, hogy az Újpest (immár csak volt) brazil légiósa, Bruno Moraes úgy érezte, nem fordíthat szó nélkül hátat a Megyeri útnak. A korábban a Porto színeiben a Bajnokok Ligájában is szereplő labdarúgó portugálul írt néhány sort búcsúlevél gyanánt, amelyet az alábbiakban magyar fordításban olvashatnak.

„Kedves újpestiek!

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat az Újpestnek, a klub szurkolóinak, játékosainak és edzőinek – megtiszteltetés volt itt játszani.

A következő szezonban már nem leszek Veletek, mert nem tudtunk megegyezni Roderick Duchatelet elnök úrral, de továbbra is szorítok ezért a nagy egyesületért, amelyet igyekeztem tudásom legjavával szolgálni.

Itt szeretném elmondani, hogy imádtam Budapesten élni, rengeteg barátot szereztem, akikkel, remélem, egy napon még találkozom.

Szeretném, ha az Újpest-szurkolók tudnák, hogy szerettem volna még a csapatban futballozni, de mint ismeretes, novemberben súlyos sérülést szenvedtem – eltört a karom –, és ugyan hatalmas erőfeszítések árán ismét pályára léptem, nagy fájdalmaim voltak. Az orvosok ekkor azt mondták, szükség van egy második, korrekciós operációra. Ennek ellenére áprilisban még játszottam két meccset, ám a műtétet nem kerülhettem el. Szerencsére a beavatkozás jól sikerült, már idehaza gyógyulok, és a következő szezonon gondolkodom.

Ami a jövőmet illeti: megkerestek brazil és portugál csapatok. Szeretnék jó döntést hozni, ezért mindent mérlegre teszek, s újult erővel szeretném folytatni pályafutásomat.

Még egyszer mindent köszönök:

Bruno Moraes"

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik