„Percek teltek el, amíg magamhoz tértem – elevenítette fel a Nemzeti Sport megkeresésére a mégiscsak felejthetetlen pillanatokat a Videoton támadója. – Amikor kinyitottam a szemem, már a mentőben voltam. A velem tartó gyúrónkat, Nagy Ricsit kérdeztem, hogy mennyi az állás, ő mondta meg, hogy kettő nulla. Mire beértünk a kórházba, sajnos már kettő egy volt. Nem mértem, de mintegy húsz perc eshetett ki. Kovács István gólja még megvan, aztán egy ideig semmi. Mondjuk a fejfájásra már emlékszem… Egy-két napig szédültem, hányingerem volt, nem csoda, hogy csak péntek este engedtek haza.”
A fehérvári otthonában pihenő futballista kétszer hagyta el azóta a lakását: kedden orvosnál járt, csütörtök reggel pedig húsz percet sétálhatott felesége és gyermeke társaságában.
„Nem is tudtam, hogy egy rövid bandukolás ekkora boldogsággal párosul – újságolta Nikolics Nemanja. – Elszoktam már attól, hogy egész nap lazsálok. Orvosi utasításra televíziót alig nézhettem, az olvasást hanyagolnom kellett, ami azt illeti, borzasztó volt egy hétig tétlenül feküdni. No de azért minden rosszban van valami jó: végre annyi időt tölthettem Tijanával, amennyit csak akartam. Igaz, a kislányomon látom, mennyire fura neki, hogy apa ennyit van otthon. Pénteken CT-vizsgálat vár rám, majd kedden ismét jelenésem van a doktornál – ha gyógyultnak nyilvánít, szerdán edzésre jelentkezem. Az utolsó fordulóban már mindenképpen játszani szeretnék!”