PMFC: a korábbi alapember és a horvát légiós is távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 13:04
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC nem hosszabbít szerződést a csapat korábbi alapemberével, Horváth Zsolttal, illetve a horvát légiós Andrej Causiccsal.  

Horváth Zsoltnak lejár a szerződése a nyáron. A sorozatos sérülések miatt nem tudott a csapatnak segíteni, így nem hosszabbítunk vele. Andrej Causic kontraktusa szintén lejár, őt is elengedjük” – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Feleki Attila, a PMFC ügyvezetője.Horváth Zsoltnak lejár a szerződése a nyáron. A sorozatos sérülések miatt nem tudott a csapatnak segíteni, így nem hosszabbítunk vele. Andrej Causic kontraktusa szintén lejár, őt is elengedjük” – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Feleki Attila, a PMFC ügyvezetője.

A két említett labdarúgó mellett másoknak is lejár a szerződésük: a szerb középpályás, Alekszandar Sztojmirovics és a szlovén középpályás, Zoran Zeljkovic sorsa már korábban eldőlt, ők távoznak Pécsről.

„Az elmúlt idényben a másodosztályú Kozármislenyben szereplő Nagy Józseffel még tárgyalunk a hosszabbításról, csakúgy, mint a saját nevelésű Lantos Leventével. Utóbbi minden bizonnyal újabb egy évet ír majd alá” – tette hozzá az ügyvezető.

A szintén Kozármislenyben kölcsönben szereplő Nagy Dominiknak lejár a szerződése, és nem hosszabbít vele a klub. Fröhlich Roland és Városi Viktor a PMFC-vel kezdi meg a felkészülést. Eröss Csaba és Zsdrál Miroszláv a következő szezonban is a mislenyieket erősíti.

Koller Krisztiánra és Simon Attilára opciós jogunk van. Előbbivel minden bizonnyal hosszabbítunk, utóbbival pedig megkezdtük a tárgyalásokat. Solomon Okoronkwo sorsa továbbra is kérdéses, jelenleg csapatot keres magának” – mondta Feleki Attila.

Az ügyvezető az erősítésekkel kapcsolatban annyit mondott, elég széles palettán mozognak, több labdarúgóval tárgyalnak.

„Senkivel sem tartunk ott a tárgyalási folyamatban, hogy lezártnak tekintsük az ügyet. Bodor Boldizsár nevét hírbe hozták a PMFC-vel, ebből annyi igaz, hogy a kiszemeltjeink között van. Fellai József már a télen is szóba került, ő is rajta van a listánkon. Csakúgy, mint a kapus Gőcze Gergő. Mohl Dávid és Sváb Dániel szabadon igazolható játékosok, velük már a télen is beszéltünk. Természetesen ők is a kiszemeltjeink között vannak, de hangsúlyozom, elég hosszú még a lista” – beszélt a kiszemeltekről Feleki.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Nagy Dominik (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Eröss Csaba (Kozármisleny – ismét kölcsön), Nagy Dominik (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?) Alekszandar Sztojmirovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)
Kiszemeltek: Bodor Boldizsár (Berschot – Belgium), Fellai József (Kozármisleny), Gőcze Gergő (Haladás), Mohl Dávid (KTE), Sváb Dániel (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
23 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik