Újpest: a csapat 22 játékossal megérkezett Belgiumba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 09:38
Az Újpest FC ma reggel megérkezett Belgiumba, ahol kilencnapos edzőtáborozáson vesz részt. Nyolc óra után néhány perccel landolt a csapat Charleroi-ban – adta hírül az ujpestfc.hu.

A szakmai stáb döntése alapján két kapus és húsz mezőnyjátékos kelt útra hétfő hajnalban az Újpest FC belgiumi edzőtáborozására, amely július 8. és 17. között tart majd.

A játékosok az első két éjszakát Liege-ben töltik, majd a már tavaly nyáron megismert Hotel Stayen vendégei lesznek Sint-Truidenben. Az edzőtáborozás során a csapat három felkészülési mérkőzést játszik. Vermes Krisztiánék július 10-én a másodosztályú Sint-Truiden, július 13-án az élvonalbeli Lokeren, július 16-án pedig a szintén első osztályú Mechelen ellen lépnek pályára.

Az Újpest tagjai ma hajnali négykor találkoztak a Megyeri úton, majd rövid buszozás után a Liszt Ferenc repülőtérről indultak el Belgiumba, ahová nem sokkal nyolc óra után problémamentesen meg is érkezett az együttes – tudósít a klub hivatalos honlapja.

Azok a játékosok nem tartottak a társasággal, akik eddig is a többiektől külön edzettek, mert nem számol velük a szakmai stáb. Így a korábbi alapemberek közül Szélesi Zoltán és Grégory Christ sem utazott el.

Az Újpest FC belgiumi edzőtáborba utazó kerete:

Kapusok: Balajcza Szabolcs, Banai Dávid.
Mezőnyjátékosok: Nagy János, Vermes Krisztián, Molnár Sándor, Litauszki Róbert, José María Antón Samper, Bojan Mihajlovics, Filip Sztaniszavljevics, Dusan Vasziljevics, Balogh Balázs, Toricska Rajmond, Erős Ronald, Simon Krisztián, Hisam Abdallah Szaid, Henritse Eninful, Horváth Richárd, Nikolas Proesmans, Lázár Bence, Kabát Péter, Bavon Tshibuabua, Jarmo Ahjupera.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden –Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (?), Bodnár István (?), Grégory Christ (francia, ?) Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Dombai Viktor (?), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (?), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC-Győr), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (?), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Víctor Jesús (spanyol, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik