Labdarúgás: magyar földben nyugodhat Zsengellér Gyula

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 13:54
A Zsengellér család a napokban hazahozatta az Újpest egykori zseniális labdarúgójának, Zsengellér Gyulának földi maradványait Ciprusról. Az Ábelként becézett futballista a lila-fehérek történetének egyik legeredményesebb csatára volt, tizenkét parádés esztendőt töltött el az újpesti csapatban – számolt be róla az ujpest.hu.

„Édesapám földi maradványait vasárnap hozta haza Nicosiából Gábor, az unokatestvérem – mondta Zsengellér Zsolt. – A család úgy tervezi, hogy Cegléden, november 16-án a Nagytemplomban ravatalozzák fel, és református istentisztelet keretében búcsúzunk tőle. Utána végre magyar földbe, végső nyughelyére kerül édesapám.”

Zsengellér az Újpestben 302 bajnoki mérkőzésen 368 gólt szerzett (előtte Salgótarjánban, az SBTC-ben ontotta a gólokat, a tarjániak játékosaként az NB I-ben csak egy szezont játszott, 19 gólt szerzett, de korábban évekig a vidéki bajnokság első osztályában szerepelt). Négy alkalommal nyert bajnoki címet a lilákkal, és ötször koronázták gólkirállyá. A válogatottban 39 találkozón 32 gólt szerzett. Újpesti évei után az olasz AS Roma csapatában folytatta pályafutását. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik