NB I: Nincs értelme, hogy egymásnak ugorjunk - Moniz

Vágólapra másolva!
2013.10.06. 18:54
null
Moniz szerint értékesíteni kellett volna a helyzeteket, és jobban védekezni (Fotó: Korponai Tamás)
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a Honvéd elleni vereség (1–2) után elmondta, szerezhettek volna több gólt, míg a csapat védekezése továbbra is gyenge. A kispestieket irányító Marco Rossi kiemelte, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az FTC-nek nehéz körülmények között kell helytállnia Akeem Adams szívrohama miatt.

Ricardo Moniz: „Meg kell szerezni a második gólt. Egy nullnál volt lehetőségünk a második gólra, hiszen Daninak volt két lehetősége. Egy egynél Holmannak volt gólszerzési lehetősége. Ugyanakkor el kell mondani, hogy hátul ugyanolyan gyengék vagyunk, mint korábban. Ezen javítanunk kell. Nagyon fontos, hogy ne veszítsük el a fejünket. Elemezni kell a történteket, levonni a következtetéseket. Nincs értelme, hogy egymásnak ugorjunk, bízni kell a játékosokban. ez hozhatja meg az eredményt. Továbbra is ott vagyunk a dobogó közelében, pozitívnak kell lennünk."

Marco Rossi: „Elégedett vagyok az eredménnyel, a meccs színvonalával, és azzal, ahogy játszottunk, de senki sem felejtheti el, hogy a Ferencvárosnak nagyon nehéz körülmények között kell mostanában játszania amiatt, ami két héttel ezelőtt történt. Nem könnyű nekik most játszaniuk. A csapatom jól játszott ezen a találkozón, megszereztük a három pontot.

A Mezőkövesd ellen olyan meccset buktunk el, amelyet normális esetben öt kettőre megnyerünk. Sokat hibáztunk. A Lombard Pápától emberhátrányban kaptunk ki, de az első félidőben jobbak voltunk. Amikor a csapat nem szerez gólt, akkor nincs mit tenni. De fiatal csapatunk van, meccsről meccsre fejlődnünk kell."

Forrás: M1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik