Az Újpestnek ismét meg kell küzdenie a zöld paksi rémmel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 13:56
null
A lilák a legnagyobb mumusukhoz látogatnak (Fotó: Szabó Miklós)
Eljött a tél, eljött a futballtavasz is: a tavaszról előrehozott 16. körrel folytatódnak péntektől az NB I küzdelmei. Továbbra sincs 0–0 (a sorozat már 173 meccs óta tart), a forduló rangadója a DVTK–ETO, míg az Újpestek ismét meg kell küzdenie a paksi mumussal, amely már számtalan kínos percet okozott a liláknak. Érdekességek a 16. forduló elé.

BP. HONVÉD–KECSKEMÉT

♦ A Kecskemétnek jól megy a Honvéd ellen, a két csapat legutóbbi hét találkozójából hatot a KTE nyert meg. A Kecskemét ráadásul rendszeresen kettő vagy több gólt helyez el a kispesti hálóban.

♦ A Honvéd hazai pályán legutóbb 2009-ben, kupameccsen tudta legyőzni a KTE-t, azóta három kudarc (0–1, 1–2, 1–4) és egy 0–0-s döntetlen a listája.

♦ A Honvéd a legutóbbi négy hazai bajnokiján szerzett és kapott is gólt. Ebben a naptári évben a Videoton, a Pápa, a Mezőkövesd és a DVSC tudott győzni Kispesten.

♦ A Kecskemét három meccs óta nyeretlen, idegenben pedig augusztus elejétől nem sikerül győznie, negatív sorozata hat mérkőzést számlál. A Honvéd szintén nem tudott nyerni az utóbbi három bajnokiján.

♦ A Honvéd az előző hét bajnokiján betalált, igaz, a saját hálója is mindig megrezdült ezeken a meccseken.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–DVSC

♦ A két csapat 24. alkalommal csap össze az NB I-ben, s óriási a Debrecen fölénye: a Loki szempontjából 16–5–2 a mérleg.

♦ A DVSC hatalmas veretlenségi sorozata pont Kaposváron szakadt meg 2012 őszén. Vereség nélkül nyerte meg a 2011–2012-es bajnokságot, a 2012–2013-ast az ETO elleni 4–1-gyel nyitotta, majd a BL-selejtezőre tartalékolva „cserecsapatot" küldött ki Kaposváron, és kikapott 1–0-ra. Harmincegyes veretlenségi széria végére tett pontot a Rákóczi.

♦ A Loki Kaposvár elleni 7–1-es győzelme a legnagyobb különbségű siker eddig a jelenlegi bajnokságban.

♦ A két csapat 2009. őszi mérkőzésén (4–4) kétszer annyi gól esett, mint az azóta Kaposváron lejátszott négyen (0–0, 1–1, 0–1, 1–0 – ezek közül az egyik kupameccs volt).

♦ A Debrecené az NB I leghosszabb élő veretlenségi szériája, a Loki nem kapott ki a legutóbbi hét bajnokiján (5 győzelem és 2 döntetlen), ezzel féltávnál vezet az élvonalban. A legutóbbi három meccsét egyaránt megnyerte – 2012 tavasza-nyara óta nem volt egyébként hármasnál hosszabb bajnoki nyerőszériája a DVSC-nek.

PAKSI FC–ÚJPEST

♦ Bármit, csak a Paksot ne! – mondhatnák Újpesten. A lilák a legutóbbi hét tétmérkőzésükből hatot elveszítettek a Paks ellen, melynek otthonában képtelenek nyerni, míg a kudarcok hosszú sorának „ékköve" a 2013. márciusi 0–6.

♦ Az előzőhöz egy adalék: az Újpest még nem nyert bajnokit Pakson, öt hazai siker és három iksz a mérleg.

♦ Ami reményt adhat a liláknak: a Paks az NB I legrosszabb formában levő csapata, nyolcas nyeretlenségi sorozattal keseríti a szurkolóit. Hazai pályán négyes a Paks nyeretlensége.

♦ A Paks az Újpest elleni legutóbbi nyolc mérkőzésén legalább két gólt szerzett.

PUSKÁS AKADÉMIA–LOMBARD PÁPA

♦ A Lombard Pápa az előző kilenc idegenbeli mérkőzésén mindig szerzett gólt, és a legutóbbi hatból ötször legalább kettőt.

♦ A felcsútiak a legutóbbi három meccsükön veretlenek „albérletükben", a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

♦ A Puskás Akadémia öt találkozó óta nyeretlen az NB I-ben, ez a Paksé után a második leghosszabb rossz széria.

♦ A felcsútiak eddig csak egy mérkőzést hoztak nullára a szezonban, a legutóbbi tíz bajnokijukon mindig kaptak gólt.

MEZŐKÖVESD–MTK

♦ Az MTK négy meccs óta nyeretlen, igaz, a legutóbbi hármon veretlen is. A fővárosi kék-fehérek a Puskás Akadémia ellen a legvégén mentettek pontot, a Honvéd ellen a legvégén engedték ki a kezükből a győzelmet, a Kaposvár ellen pedig kétgólos fórt hagytak veszni.

♦ Az MTK csak akkor tudott mérkőzést nyerni a 2013–2014-es NB I-es szezonban, ha nem kapott gólt. Rossz hír a kék-fehéreknek, hogy csupán három ilyen alkalom volt, az egyik pont a nyitó fordulóban, a Mezőkövesd ellen.

♦ Mezőkövesden még nem végződött NB I-es mérkőzés döntetlenre, a kövesdiek mérlege két győzelem és négy vereség.

♦ Az MTK ebben a szezonban eddig nem veszített el idegenbeli mérkőzést, ha gólt szerzett – Pápán nyert, a DVTK-val, a Puskás Akadémiával és a Kaposvárral pedig ikszelt.

FERENCVÁROS–PÉCS

♦ Ez már a 93. Ferencváros–Pécs bajnoki, a párharc 1955-ben kezdődött. Az FTC egy laza huszonnyolcas veretlenségi szériával kezdett hazai pályán, a tempofradi.hu összegzése szerint 1984-ben győztek először a pécsiek. Az összesített mérleg 52–22–18 a Fradinak, hazai pályán pedig 36–7–4.

♦ A Puskás Ferenc (Nép-) Stadionban eddig tizennégyszer csapott össze a két fél, és a Pécs még nem tudott itt győzni – 12–2–0 a Fradi javára a mérleg.

♦ A PMFC megnyerte az előző két idegenbeli bajnokiját, egymás után háromszor 2006-ban diadalmaskodott vendégként.

♦ A Pécs legutóbb 2011-ben győzött a Ferencváros vendégeként, Nagy Olivér góljával.

♦ A Fradi a legutóbbi három NB I-es mérkőzésén nyeretlen maradt hazai pályán, a Honvédtól és a Haladástól kikapott, a Mezőkövesddel ikszelt. Az FTC legutóbbi négyes hazai nyeretlenségi sorozatáig 2011 és 2012 fordulójához kell visszalapozni a futballévkönyvet.

♦ A Pécs az utóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésén mindig tudott gólt szerezni, legutóbb a Siófok nullázta le, még májusban.

♦ A Fradi a legutóbbi hét bajnokijából csak egyet nyert meg, pont a legnehezebbnek ígérkező diósgyőri vendégjátékát.

DVTK–GYŐRI ETO

♦ A mérkőzés játékvezetője Andó-Szabó Sándor, és ha babonásak a diósgyőriek, ez nem jó előjel. Andó-Szabó fújt a DVTK nagy szériáját lezáró FTC elleni bajnokin (1–4), és a legutóbbi hat meccsen, amikor a Diósgyőrnek vezetett, a miskolciak nem tudtak győzni (négy iksz és két vereség).

♦ A DVTK a legutóbbi négy meccsén nem nyert az NB I-ben, igaz, hármon döntetlent ért el. Amióta a diósgyőriek fantasztikus „nullázós szériája" (egymás után hét meccs kapott gól nélkül) megszakadt, minden bajnokin kaptak gólt, háromszor kettőt vagy többet.

♦ Kelet nem az ETO-nak való terep: ebben a naptári évben már kikaptak kétszer Kecskeméten és legutóbb Mezőkövesden is, a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki vereségükből négyet Kelet-Magyarországon mértek rájuk (az ötödiket a fővárosban). Összehasonlításképp: nyugaton 2012 májusa óta veretlen az ETO.

♦ A DVTK 2012 októbere óta minden hazai bajnokiján gólt szerzett, a sorozat tizenöt mérkőzést számlál.

♦ A két csapat legutóbbi hat diósgyőri tétmérkőzéséből négyet az ETO nyert meg. Az egyetlen DVTK-siker 2011 őszére datálódik.

HALADÁS–VIDEOTON

♦ Az előző fordulóban a Pécs a szombathelyiek tízmeccses hazai veretlenségének vetett véget.

♦ A Haladástól 2013. április 10-e óta nem távozott vendégcsapat kapott gól nélkül, a sorozat tizenegy meccs óta tart. Az eddigi utolsó lenullázó pont a Videoton volt (0–1).

♦ Az ellenpont: április 21. óta nem volt olyan látogató, amely ne talált volna be a Rohonci úton bajnokin. Ez a sorozat tízmeccses.

♦ A Videoton csupán négy pontot gyűjtött a legutóbbi négy bajnokiján, le is csúszott a félidei bajnoki elsőségről.

♦ A Haladás 2011 tavaszán győzte le legutóbb a Videotont, a szombathelyiek a két csapat legutóbbi hat tétmeccsén nyeretlenek maradtak.

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano (Sport1)Becséri Dániel
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–DVSC-Teva (M1)

Bognár Tamás
16.00
Puskás Akadémia–Lombard Pápa Szabó Zsolt
16.00
MVM Paks–Újpest FC (Sport1) Solymosi Péter
18.00
Mezőkövesd–MTK (Sport1)Erdős József
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC (Sport1)Farkas Ádám
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton (Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik