Paks: a futballisták elbukhatják decemberi bérüket

Vágólapra másolva!
2013.11.17. 11:02
null
A paksi vezetők ösztönözni szeretnék a csapatot a jobb szereplésre. (Fotó: NS Archív)
Megunták a nyeretlenséget az NB I-ben (öt vereség, két döntetlen), a siralmas szériát, a középszert – az MVM-Paksnál bekeményítettek, s büntetést helyeztek kilátásba. Egyes rémhírekkel szemben eddig még nem kapott pénzbüntetést a csapat, de a Nemzeti Sport információi szerint, ha a soron következő bajnokikon nem tud javítani a helyezésén Horváth Ferenc együttese, akkor ez bekövetkezhet. Az értesülést Haraszti Zsolt ügyvezető sem cáfolta. 

A Nemzeti Sport információi szerint a jelenleg a 11. helyen álló zöld-fehér csapat – természetesen beleértve a szakmai stábot is – nem kapja meg a decemberi fizetését, ha a hátralévő három mérkőzésen (a Ferencváros és az Újpest ellen odahaza, majd a Pécsi MFC-nél idegenben) nem szerez annyi pontot, hogy az első tíz hely valamelyikén készüljön a tavaszra. Jelenleg a Kecskeméti TE a tizedik, egy ponttal megelőzve a Paksot. Az értesülést nem cáfolták a tolnai klubnál.

„Részigazság az, hogy az együttes nem kapja meg a decemberi fizetését, ha nem vagyunk az első tízben a téli szünetig – mondta Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezető igazgatója. – Többet az esetleges büntetésről nem mondanék, mert ez belügy. Elég nagy baj az, hogy kiszivárgott ez a hír. Célunk természetesen az, hogy ezzel a lépéssel ösztönözzük a csapatot a jobb, eredményesebb produkcióra.”

„Rendkívül jól kezdtük a bajnokságot, az utóbbi hetekben gyatrán szerepeltünk, valahol a kettő között kell keresni az igazi arcunkat. A nyáron kilenc játékos érkezett hozzánk, olyanok, akik vagy sérülésből tértek vissza, vagy keveset futballoztak az előző csapatukban. A télen biztosan lesz változás a keretben, bár ez nem meglepő, hiszen a jól szereplő csapatoknál sincs ez másképpen. Korábban is kiemeltem már, vezetőedzőnkben, Horváth Ferencben töretlenül bízunk, viszont lesz néhány játékos, akitől elbúcsúzunk vagy kölcsönadjuk. Neveket egyelőre nem mondanék” – tette hozzá Haraszti.

Legfrissebb hírek

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
8 órája

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Öt hónap után tért vissza a pályára a paksi támadó

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 14:34

Haraszti Zsolt: Ez a valaha volt legerősebb paksi keret – tíz válogatottal

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 07:00

Vécsei Bálint: Ez az idény hozhatja vissza a formámat

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 10:00
Ezek is érdekelhetik