Szasa Sztevanovics: Sok a külföldi az NB I-ben

Szasa Sztevanovics 2004 óta sok tapasztalatot szerzett Magyarországon (Fotó: Szabó Miklós, archív)

– A Ferencváros elleni Ligakupa-meccsen önöknél kilenc, az ellenfélben nyolc légiós kezdett.
– Tudom – mondta Szasa Sztevanovics, a Győri ETO FC kapusa.

– A kérdés csak az, hogy minek?
– Az ETO játékosa vagyok, ha nem is titok, hogy nem sokáig. De amíg az vagyok, elfogadom az edző döntését, feltételezem, ez a Ferencvárosnál is így van. Ez nem a játékosok dolga.

– Szerencsés ez? Miközben napok óta azt hallani, hogy a fiatal magyar tehetségeknek minél több teret, lehetőséget kellene adni.
– Általában én is azt gondolom, sok a külföldi játékos az NB I-ben, de azért mégis furcsa az én számból hallani, hiszen magam is légiós vagyok.

– Tudom, hogyne tudnám, de éppen azért kérdeztem önt, mert 2004-ben érkezett hozzánk, azóta Győrben véd, jól ismeri a magyar közeget, miként a szerb futballt is.
– Tudom, hogy sokan elkeseredtek, reformokat sürgettek, miután Amszterdamban nyolc gólt kaptunk...

– Bocsánat, jól értettem, kaptunk? Mi, magyarok, igen.
– Kaptunk, persze, így mondtam. Szerb vagyok, de tíz éve itt, a magyar labdarúgásban élek, és tudom, mennyit köszönhetek az önök futballjának. A nagyobbik fiam az iskolát, a kisebbik az óvodát kezdi meg Győrben, szeretem a várost, az ETO-t, van egy szép családi házunk, szerintem természetes, hogy fontos nekem, mi történik ebben az országban a labdarúgással. Szóval a nyolc, igen, sok, de mi, szerbek hatot kaptunk ugyanott, és nem volt kevésbé fájdalmas, hogy az Európa- bajnokságon történt, senkit sem vigasztalt, hogy kijutottunk. Az élet azonban nem állt meg, tanulni akartunk belőle. Fel kell állni, dolgozni kell tovább, nem szabad mindent eltemetni.

– Ki lehet kapni, de talán mégsem mindegy, hogyan. Azt mondja meg, miért van az, hogy sok fiatal szerb játszik szerte Európában?
– Azért, mert a klubok erre kényszerülnek. Az állam nem támogatja a sportot annyira, mint az utóbbi években Magyarországon, nincsenek olyan tőkeerős szponzorok sem a csapatok mögött, így a legtöbb klubnak az eredmény mellett vagy talán az előtt azt kell tudnia, miből él meg a következő hónapban, a következő szezonban. Mivel nincs pénz légiósokra, muszáj a gyerekeket kinevelni, és tizenhét-tizennyolc éves korban játszatni őket, mert ha egyet-kettőt eladsz, túlélted az évet. Ki vesz ma idős játékost Európában? Rákényszerülnek a klubok az utánpótlás nevelésére, a fiatalok minél gyorsabb megmutatására. Nyilván a Partizan, a Crvena zvezda, újabban a Vojvodina bajnok akar lenni, de a többség első számú érdeke a nevelés. Mi sem megyünk Brazíliába, de nincs pánik, mert sok ígéretes húszéves van a válogatottban, van kikben bízni.

– Miért van az, hogy a magyar játékosok mentalitása nem is hasonlítható a szerbekéhez, a horvátokéhoz, akik a pályán képesek meghalni, sohasem feladni, mi meg időnként megszeppent kisfiúknak látszódunk?
– Nem értek egyet. A magyar vízilabdázó, a magyar kézilabdázó mentalitása megfelelő? Igen, pedig ők is itt nőnek fel, itt tanulnak meg sportolni. Nekik gyerekkorban megtanítják, hogyan kell profiként viselkedni. Nincs magyar meg szerb mentalitás. Itt is vannak szorgalmas, alázatos játékosok, otthon is vannak, akiknek nem jó a hozzáállásuk. Nem a mentalitás az oka, hogy évtizedek óta nem voltak ott a vébén.

A GYŐRI ETO KAPUSA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN A MAGYAR LABDARÚGÁS FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL IS BESZÉL, ILLETVE ARRÓL, MI VÁLTOZOTT AZÓTA, HOGY MAGYARORSZÁGRA SZERZŐDÖTT.