– Kemény volt az ősz.
– Nem volt egy diadalmenet, az biztos – sóhajtott fel Horváth Ferenc, a tavaszi folytatást a tizenharmadik helyről váró MVM Paks vezetőedzője. – Mielőtt Paksra kerültem volna, a karrierem szépen ívelt felfelé, aztán kénytelen voltam rádöbbenni, nem minden úgy megy, ahogy Horváth Feri szeretné. Nem is volt könnyű feldolgozni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném. De hogy minden rosszban van valami jó: az elmúlt három hónapban többet tanultam, mint az azt megelőző években. Ami velem, illetve a csapattal történt, ráébresztett arra, hogy edzőként milyen hiányosságaim vannak.
– Úgymint?
– A sok aprósággal nem untatnám, inkább a legfontosabbat emelem ki. A jövőben jóval radikálisabbnak kell lennem! Drága Bicskei Berci bácsi mondta egyszer: minden megvan bennem ahhoz, hogy jó edző legyek, csak nem vagyok elég g... Nos, mostantól az leszek.
– Szegény futballisták...
– Nem kell őket félteni. Az, hogy bekeményítek, az emberi kapcsolatokat nem befolyásolja. A teljesítményünket viszont, remélem, igen.
– Már megbocsásson, de kívülről nem úgy tűnt, hogy eddig kesztyűs kézzel bánt volna a játékosokkal.
– Akkor is keményebbnek kell lennem! Vannak elveim, és nem engedek, nem engedhetek belőlük. Említettem már, eddig ahhoz voltam szokva, hogy amit elterveztem, megvalósult, de Pakson sehogy sem állt össze a kép. Az ugyanakkor egyértelmű, ahhoz, hogy rendesen forogjon a kerék, nekem is változnom kell. Van mibe kapaszkodnom, amióta itt vagyok, sokkal több lettem. Korábban nem értettem, a tapasztalt kollégák miért mondogatják, hogy addig nem edző az edző, amíg egyszer ki nem rúgják – hát, amikor nagyon közel álltam ahhoz, hogy a paksi vezetők elköszönjenek tőlem, már felfogtam, miről beszélnek. Egyébként László Csaba a többieknél is tovább ment, szerinte kétszer is lapátra kell tenni valakit ahhoz, hogy végül jó szakember legyen. Hozzáteszem, feltett szándékom, hogy az legyek, de nem ilyen áron.