FTC: Dibusz átesett az orvosin, a Pécs hosszabbított volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 07:42
Az élvonalbeli PMFC-Matias labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója, Feleki Attila a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta: a pécsiek kapusa, Dibusz Dénes hétfőn orvosi vizsgálaton vett részt a Ferencvárosnál. A Nemzeti Sport Online már tegnap beszámolt róla, hogy a pécsi labdarúgó a zöld-fehérekhez utazott.

„A Ferencváros intenzíven érdeklődik Dibusz Dénes után, aki hétfőn átesett az orvosi vizsgálaton, és napokon belül eldőlhet a sorsa – mondta a klubvezető a pécsiek hétfői edzését engedéllyel kihagyó, és a fővárosba utazó kapusról. – A nyártól igyekeztünk hosszabbítani vele, Matyi Dezső tulajdonossal egyeztetett, de nem lett lezárva az ügy, most pedig már nincs is, akivel érdemben tárgyalhatna erről.”a pécsiek hétfői edzését engedéllyel kihagyó, és a fővárosba utazó kapusról. – A nyártól igyekeztünk hosszabbítani vele, Matyi Dezső tulajdonossal egyeztetett, de nem lett lezárva az ügy, most pedig már nincs is, akivel érdemben tárgyalhatna erről.”

Dibuszhoz hasonlóan a pécsieknek több olyan játékosuk van, akiknek a nyáron jár le az a szerződése, Feleki róluk elmondta, hogy felvetődött a téli átigazolási piacon való értékesítésük. Ők a képlékeny helyzetben – a tulajdonos december végén váratlan bejelentéssel szolgált: január elsejétől anyagilag nem támogatja az együttest – kivárnak, szintén nem akarnak tárgyalni, egyelőre nem tervezhetnek hosszú távra.

A pécsiek anyagi helyzetét rendezettnek nevezte. Elmondása szerint a játékosoknak nem tartoznak, a prémiumokat kifizették, a bérjellegű juttatásokkal is egyenesben vannak. Beszállítókkal – étkezés, szállás, utazás – szemben valóban vannak tartozásaik, de van konkrét elképzelése azok rendezésére.

Szerinte a pécsieknél van rosszabb anyagi helyzetben lévő és működő élvonalbeli magyar klubcsapat, adott esetben további önkormányzati támogatásban is bízik. (A három évre szóló szerződés aktuális részét, az éves 20 millió forintot már megkapták, a tervezettnél korábban.) A klubvezető szerint a piacképes játékosok értékesítése további mentőövet jelenthetne számukra, ám nem áll szándékában minden játékost kiárusítani. A keret szétszedése nagy mértékben az eredményesség rovására történhetne meg.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat:Gerson Guimaraes Ferreira Junior (brazil, ?), Kunsági Roland (?)
Kiszemeltek: Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Fiola Attila (MVM Paks), Fülöp Márton (szabadon igazolható, legutóbb Aszterasz Tripolisz – Görögország), Nemanja Koszovics (montenegrói, FK Cselik Niksics – Montenegró)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros?), Gaál Miklós (Kozármisleny), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Eke Uzoma (nigériai, ?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik