DIBUSZ DÉNES 0
Sokáig csak lábbal avatkozott játékba, majd az Interben szinte minden büntetőjét értékesítő Hakan Calhanoglu lőtt neki tizenegyest, Arda Güler gyors lövésénél sem volt sok esélye közbeavatkozni. Sok gólt kapott a két meccsen, de egyik sem szárad a lelkén igazán, sőt, annyira nem volt szerencséje, hogy amikor nagyot védett, a játékvezető észre sem vette – mi azért láttuk.
FIOLA ATTILA 4
Két kemény belépővel kezdett, a második nem volt annyira veszélyes, de az első miatt már sárga lapot kapott érte. Ezután voltak jó szerelései, ám a tizenegyes előtt elkésett, hozzáért Ismail Yüksekhez, ekkor a második sárga lapját is megkaphatta volna. Ezért is cserélte le a kapitány negyvenöt perc játék után.
WILLI ORBÁN 6
A tőle megszokott eleganciával nyerte meg első fejpárbajait, sőt a 27. percben ziccert teremtett a passzával Gazdag Dániel előtt. A góloknál nem sokat tehetett, de bosszankodott, mennyi helyezkedési hiba jellemzi mostanában a társak játékát, aligha ehhez szokott a Bundesligában. Dühében rálépett ellenfele sarkára, az ilyesmi nem jellemző rá…
DÁRDAI MÁRTON 5
Stabilan kezdett, labdákat szerzett, ha kellett, okosan kiengedte, mi több, a 37. percben hatalmas szerelést mutatott be, az ragyogó észrevétel volt, bajba kerülhetett volna a csapat. Harminckét labdaérintése volt a szünetig, huszonnyolc passz, kilencven százalékban pontos, négy párharcból hármat megnyert, a sárga lapja nem volt jogtalan, nagyot odarúgott a töröknek.
BOLLA BENDEGÚZ 5
Nagyon jól kezdett, a meccs első szakaszában agresszíven letámadta az ellenfelet, labdát szerzett, cselezett, aktív volt. A második félidőben hátrébb kellett lépnie, majd technikai hiba miatt szöglethez segítette az ellenfelet, a 72. percben remek szereléssel vétette észre magát, veszélyes helyzetben mentett.
DÁRDAI BENCE 4
Első válogatott mérkőzésén nyugodt és pontos passzokkal mutatkozott be, egyáltalán nem tűnt elfogódottnak. A szünetig tíz passzából nyolc jó helyre ment, de keveset találkozott a labdával, az első negyvenöt percben a mellette futballozó Vécsei Bálint hússzal többször ért labdába, nem volt meglepő, hogy a szünetben levitték.
VÉCSEI BÁLINT 5
A labdabiztonságra törekedett, kevés kockázatot vállalt, harminchárom labdaérintése volt az első félidőben, rengetegszer visszalépett a védők vonalába, így aztán a támadásokat nem tudta hatékonyan segíteni, némely szituációban kiütközött, hogy futósebességben nem veszi fel a versenyt a nemzetközi mezőnnyel.
KERKEZ MILOS 4
Eltűnt az első félidőben, mintha nem érezné az új játékrendszert – vagy a társakat. Kilenc passza volt a szünetig és egyetlen beadása: kimondottam alacsony számok attól, aki az aktivitást testesítette meg korábban. Fásult? Voltak érthetetlenül rossz passzai, a második félidőt is törököknek fejelt labdával kezdte, csapkodott, amikor könnyen szerelték, mögé indítottak többször is.
GAZDAG DÁNIEL 4
Nagyon motiváltan kezdett, sokat mozgott, és a 27. percben jött el a nagy esély számára: talán válogatott karrierjét is befolyásolhatta volna, ha belövi a ziccert, átemelésekor a labda elakadt a kapus karjában. Ez nemcsak őt, az egész csapatot visszavetette, 1–0 lehetett volna, de percek múlva 0–2 állt a táblán…
SZOBOSZLAI DOMINIK 5
Hatalmas sprinttel szögletet harcolt ki, abból egy jó csellel lövőhelyzetbe hozta magát, sajnos a befejezés a 16. percben nem sikerült, majd kinevette Arda Gülert, aki csendre intette. A 27. percben remek összjátéka után Bolla Bendegúzt indította, két perc múlva sárgát érően húzták vissza, szabadrúgásánál a labda a lécet érintette. A második török gólban volt felelőssége, elvesztette a labdát, és kilépett Arda Güler elől a beadás pillanatában.
VARGA BARNABÁS 4
Sokáig légüres térben mozgott, kevés beadást kapott, a 41. percben lehetett volna ígéretes lehetősége, akkor néhány centin múlt, hogy nem jött jól neki a labda. Szenvedett, eltűnt a védők között, ha buktatták, nem kapta meg a szabadrúgást sem, őrlődött, harcolt a túlerővel, fokozatosan ment el a kedve.
A CSERÉK
NIKITSCHER TAMÁS ( 5) a rövid passzaival is időnként nehéz helyzetbe hozta a társakat, de a labdaszerzései jók voltak, LOIC NEGO ( 5) kapáslövése szép mozdulat volt, TÓTH ALEX (5) újoncként nagy tapsot kapott, amikor pályára lépett, elkérte a labdát, sokat mozgott, próbálta élvezni a játékot, kellemes meglepetés volt a futballja, neki volt mersze előrepasszolni, SZALAI ATTILA (5) visszatért, fejpárbajokat nyert, ám amikor sarokkal akart passzolni, felszisszentünk, mert az nem az ő műfaja, az indításai rendben voltak, CSOBOTH KEVIN (–) próbált elszakadni a védőjétől, de kevés sikerrel.
NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 0–3 (0–2)
Budapest, Puskás Aréna, 59 236 néző. Vezette: Zwayer (német)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai A., 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez – Szoboszlai, Gazdag. (Tóth A., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
TÖRÖKORSZÁG: Cakir – Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür – Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu – Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), K. Yildiz (Akcicek, 82.) – Aktürkoglu (Yilmaz, 64.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Gólszerző: Calhanoglu (37. – 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)
A párharc győztese: Törökország, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel