MTK: Nagy a felelősségem abban, hogy benn marad-e a csapat - Torghelle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 11:46
Torghelle Sándor, az MTK első téli igazolása a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: teljesen más lesz a bennmaradásért folytatott élet-halál küzdelem, mint korábban a bajnoki címért és a nemzetközi szereplést érő helyekért folytatott harc a Videotonnál, és tisztában van azzal, nagy lesz a felelőssége a patinás kék-fehér csapat tavaszi szereplésében.

„A mostani keretből már senkivel sem játszottam együtt, Garami Józsi bácsival viszont dolgoztam, mielőtt Angliába szerződtem volna. Természetesen azóta sok minden változott. Teljesen más szituáció lesz ez, élet-halál küzdelem folyik a bennmaradásért. Tisztában vagyok a saját felelősségemmel. Nagy felelősségem lesz abban, hogy benn marad-e az MTK. A tapasztalatommal próbálom segíteni a csapatot, hisz én vagyok az egyik legidősebb – a kortárs Kanta Józsival azért hamar megtaláltuk a közös hangot” – nyilatkozta a 42-szeres magyar válogatott Torghelle a Nemzeti Sport Online-nak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik