FTC: angol élvonalbeli klubbal kötöttek megállapodást

Vágólapra másolva!
2014.02.25. 18:23
null
Megállapodás a két klub között
A Ferencvárosi Torna Club sportszakmai és kereskedelmi megállapodást kötött az angol élvonalbeli Norwich Cityvel.

 

Újabb klubbal kötött megállapodást a Ferencváros. Ezúttal az angol Premier League-ben szereplő Norwich City lett a partner. A szerződéskötésről a fradi.hu és a canaries.co.uk is beszámolt.

„A megállapodás mindkét klub számára rendkívül előnyös lehet. A felnőtt-labdarúgást és az utánpótlást is érinti: elképzelhető a két klub közötti játékosmozgás. Fontos, hogy az utánpótlás-nevelés területén is együtt dolgozunk majd. Beszéltem a Norwich akadémiájának igazgatójával is, aki nagyon nyitott volt azzal kapcsolatban, hogy a jövőben a korosztályos, valamint felnőttcsapatunk megmérkőzzön egymással. A tavasszal vendégül látjuk a Norwich vezetőit, és folytatódik az együttműködés” – mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója.

David McNally, a Norwich City vezérigazgatója szerint mindkét fél profitálhat az együttműködésből.

„Nagyon örülünk, hogy a Ferencvárosi Torna Clubot is partnereink között tudhatjuk. Ez az együttműködés biztosítja, hogy megosszuk egymással ötleteinket, kereskedelmi lehetőségeinket, amiből mindkét egyesület profitálhat. Nagyon várjuk, hogy a jövőben együtt dolgozhassunk az FTC-vel.”

A Norwich City jelenleg az angol élvonal 17. helyén áll, egy ponttal áll a kiesőzóna előtt. A csapat 26 mérkőzésen hatszor győzött, hét döntetlenje mellett 13 veresége van.

A Ferencváros korábban a marokkói Radzsa Casablancával és a kolozsvári CFR-rel is kötött együttműködést, és az olasz Lazióval is kapcsolatban áll a klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik