DVSC: Nem szabad, hogy nyomás legyen rajtunk - Volas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 19:48
A 22. forduló rangadóján az NB I-ben listavezető DVSC-Teva a Videoton vendégeként lép pályára. A dvsc.hu kluboldalnak nyilatkozó Dalibor Volas türelmes játékra készül Székesfehérváron, és megemlítette: nem szabad nyomást érezniük magukon azért, mert hét pont előnnyel vezetik a bajnokságot.

„Szép emlékeim vannak a Videoton elleni mérkőzésekről, de az is megmaradt bennem, hogy mindig nehéz volt ellenük játszani – mondta Dalibor Volas, aki még Maribor-játékosként két gólt lőtt a fehérváriak elleni El-meccsen (2–0), de már debreceniként is eredményes volt ellenük (2–1). – Remélem, a jó sorozatot tudom folytatni vasárnap. Nem az a legfontosabb azonban, hogy betalálok-e a fehérváriak hálójába, vagy nem, a lényeg: nyerjük meg a mérkőzést. Nagyon remélem, hogy sikerül, mert ezzel hatalmas lépést tehetünk a célunk elérése érdekében. Bár a Videoton mostanában nem szerepelt túl fényesen, de a rangadó az rangadó. Nem szabad a korábbi eredményekből kiindulni, ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Számunkra amúgy is minden meccs nehéz, mivel az élen állunk, és mindenki kettőzött erővel küzd ellenünk.”Dalibor Volas, aki még Maribor-játékosként két gólt lőtt a fehérváriak elleni El-meccsen (2–0), de már debreceniként is eredményes volt ellenük (2–1). – Remélem, a jó sorozatot tudom folytatni vasárnap. Nem az a legfontosabb azonban, hogy betalálok-e a fehérváriak hálójába, vagy nem, a lényeg: nyerjük meg a mérkőzést. Nagyon remélem, hogy sikerül, mert ezzel hatalmas lépést tehetünk a célunk elérése érdekében. Bár a Videoton mostanában nem szerepelt túl fényesen, de a rangadó az rangadó. Nem szabad a korábbi eredményekből kiindulni, ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Számunkra amúgy is minden meccs nehéz, mivel az élen állunk, és mindenki kettőzött erővel küzd ellenünk.”

„Nem szabad, hogy nyomás legyen rajtunk, hiszen hét ponttal vezetjük a tabellát. Magunkkal kell törődnünk, és arra törekednünk, hogy megszerezzük a három pontot. A Videoton otthonában türelmesnek kell lennünk, és kilencven percen át koncentrálnunk, hiszen jó játékosok alkotják ellenfelünk keretét, bármikor képesek megvillanni. Meg kell próbálnunk minél több helyzetet kidolgozni és azokat jó arányban kihasználni.”

Legfrissebb hírek

NS-emlékezés: Amikor Kovács Ferenc felugrott

Labdarúgó NB I
2024.12.13. 18:58

Szavazzon a XX. század góljára! – Májer Lajos, 1985. május 22., Real Madrid–Videoton 0–1

Minden más foci
2024.12.11. 18:36

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53

Kiütés a felnőttfilm után – interjú a 40 évvel ezelőtt mesternégyest szerző Szabó Józseffel

Képes Sport
2024.12.05. 16:31

Hasonló csodameccs – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 00:21

40 éve nyert simán a PSG otthonában a Videoton – videó

Minden más foci
2024.10.24. 13:13

Videó: az UEFA-kupa-menetelés 40. évfordulója alkalmából találkoztak a Videoton legendái

Labdarúgó NB I
2024.09.22. 12:30

A Fradi és az Újpest kiütéssel jutott tovább

Népsport
2024.09.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik