NB I: Ha jogtalan volt, akkor az csúnya dolog - Lőrincz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 16:22
Kondás Elemér szerint csapata, a DVSC kiszenvedte a győzelmet a PMFC ellen, amelynek vezetőedzője, Lőrincz Emil arról beszélt, hogy nem érdemeltek vereséget.

„Kiszenvedtük, nem játszottunk jól a mai napon, viszont az ellenfelünk nagyon jó volt. Nagyon értékes három pontot gyűjtöttünk, kiszenvedtük ezt a győzelmet. Az utolsó passzokat rendre elrontottuk. A végén azonban meglett volna a passzlehetőség, tehát gól lett volna, ha Tisza Tibit nem buktatják” – mondta a DVSC-t irányító Kondás Elemér a találkozót követően az m1-nek.Kondás Elemér a találkozót követően az m1-nek.

Mint ismert, a ráadásban szerzett tizenegyesgóllal tartotta otthon a három pontot a listavezető.

„Nem érdemeltünk ma vereséget. Játékban, helyzetekben maximálisan volt annyi, mint a Debrecennek, semmivel sem voltak jobbak a hazaiak. Született egy ilyen bírói döntés a kilencvenkettedik percben. Nem néztem, nem láttam, hogy mi történt pontosan, de ha jogtalan volt, akkor az csúnya dolog. A második félidőben három olyan lehetőségünk volt, amelyből gólt rúghattunk volna. ez nem történt meg” – mondta Lőrincz Emil, a PMFC vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43

Női NB I: rangadót nyert a Győr a Fradi vendégeként, nyert az MTK és a Pécs is

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 21:10

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18

NB III: öt gólig meg sem állt a PMFC, amely ötödik a csoportjában

Labdarúgó NB II
2024.09.22. 19:52
Ezek is érdekelhetik