Marics megmentett egy pontot a Lombardnak a Haladás ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 19:01
null
Radó András (balra) Pápán meglőtte a magáét (Fotó: Korponai Tamás)
Egy pontot szerzett a Szombathelyi Haladás a labdarúgó NB I 21. fordulójában Pápán a Lombard vendégeként. A szombathelyiek Radó András találatával jutottak vezetéshez az első félidő közepén, majd helyzeteket is kialakítva mezőnyfölényben futballoztak. Előnyüket azonban nem növelték, így a hajrára beálló csereember – a súlyos sérülés után visszatérő –, Goran Marics első labdaérintéséből egyenlített, pontot mentve így a vendéglátóknak.

Nem a legjobb előjelekkel készült a Pápa a Haladás elleni meccsre, mert Tóth Bálint arról panaszkodott, hogy lassan „elfogynak" a játékosai, és sajnos a fiatalok sem bizonyítottak a Fradi elleni Ligakupa-meccsen.

A meccs első félidejében inkább a Haladás veszélyeztetett, és bár a hazaiak is vállalkoztak lövésre, a kaput nem találták el. A Haladás inkább a szervezettségével tűnt ki. Mivel azonban a több tudatosság a vendégek játékában volt felfedezhető, nem lehetett meglepődni azon, hogy a 25. percben megszerezte a vezetést a Haladás.

Simon Ádám adott remek átadást a tizenhatos előterében tanyázó Radónak, aki a labdaátvétellel mindjárt kapura is fordult két védő között, majd a kimozduló Szűcs mellett a bal kapufa segítségével megszerezte a Haladás vezető gólját. 0–1

A félidő hátralévő részében a Lombard nem tudott igazán értékelhető akciót bemutatni, sőt akár növelhette is volna az előnyét a vendégcsapat, de a helyzetek kimaradtak.

A második félidőben Tóth Bálint támadóbb szellemben dobta küzdelembe a csapatát. Ez pedig jót tett a meccsnek, mert sorra alakultak ki a helyzetek mindkét kapu előtt. A helyzetek ellenére azonban gólt egyik csapat sem tudott szerezni.

A Lombardnál Kenesei, a Haladásban Radó és Gyurján volt az, aki kialakította a lehetőségeket. A kitámadó Lombard ellen kedvére kontrázhatott a Haladás, de Szűcs ma is remekül védett, Gyurján majd Radó helyzeténél is menteni tudott a rutinos kapus.

A Pápának kellett volna előre jönnie az egyenlítésért, csakhogy ez nem történt meg, mert a Haladás jól védekezett. Csak az utolsó 5 percben ment előre minden mindegy alapon a Lombard, és ennek meg is lett az eredménye.

A 86. percben Kenesei lőtt remekül, kapásból, 17 méterről, Rózsa nagy bravúrral védett, de a kipattanó éppen a labdára rajtoló Marics elé perdült, és az imént beállt támadó 6 méterről a léc alá vágta a Lombard egyenlítő gólját. 1–1

Az utolsó percekben tovább támadott a hazai csapat, és bár újabb gólt nem szerzett, felállt a padlóról, és legalább egy pontot otthon tartott. A Haladás pedig bánthatja, hogy nem figyelt a helyzeteinél, hiszen könnyedén megnyerhette volna a találkozót.

MESTERMÉRLEG

„Az első félidőben elég szétesősen játszottunk, nem találtuk a játék ritmusát, ennek az eredménye az lett, hogy egy, nem ide – mondta Tóth Bálint, a pápaiak szakvezetője a mérkőzést közvetítő Duna Tv-ben. – A félidőben kicsit helyre tudtunk tenni a dolgokat, a második félidőben már úgy küzdöttek a játékosaim, hogy lehetett látni, nem fontos nekünk, hogy egy vagy három pontot szerzünk, csak vereség ne legyen. És a végeredmény türközi azt, hogy bepréseltünk egy gólt. Az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, Szűcs Lajos megint jól védett. Ez van, meg kell becsüljük ezt az egy pontot. A szurkoló már csak olyan, hogyha rossz az eredmény, akkor hülye az edző. Kórusban kiabálták, hogy hülye vagyok. Aztán amikor cseréltem, és a cserejátékos gólt rúgott, akkor mégsem lettem hülye. De ezt így kell elfogadni, ez Magyarország, ez mindig is így volt, és így is marad.”

„Úgy érzem, hogy a játékosok maximálisan kiszolgálták azt a mintegy ötszáz fős szombathelyi közönséget, amely elkísért minket – mondta a vendégek trénere, Artner Tamás. – Nagyon jól játszottunk, óriási fölényben voltunk, rengeteg ziccert dolgoztunk ki, és csak azért nem nyertük meg ezt a mérkőzést, mert kihagytuk a százszázalékos ziccereinket. Sajnos a Pápa a végén talált egy gólt, ők végig az egész mérkőzésen arra játszottak, hogy a magas támadóiknak felívelgették a labdát. Hozták be folyamatosan az erős felépítésű embereiket, a végén ugye bejött a Marics is, aztán egy kipattanóból kiegyenlítettek. Háromszor-négyszer megnyerhettük volna ezt a mérkőzést. Kizárólag a helyzetkihasználásunkon múlt, mert amikor egy csapatnak idegenben ennyi ziccere van, akkor nyernie kell.”

NB I
21. FORDULÓ

Lombard Pápa Termál FC–Szombathelyi Haladás 1–1 (Marics 85. ill. Radó 25.)


ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

ÉRDEKESSÉGEK

• A mérkőzés – bár ez elsőre meglepően hangozhat – kiemelt biztonsági kockázatúnak minősül, ennek természetesen Bíró Péter egykori székhelyváltása és a szombathelyiek azóta tartó (fogalmazzunk finoman) neheztelése az oka. Persze van még egykori szombathelyi Pápán: hogy mást ne mondjunk, Kenesei Krisztián 103 bajnokin viselte a Haladás mezét és 54 gólt szerzett, mielőtt 2013 nyarán a Lombardhoz igazolt volna.

• A két csapat legutóbbi négy pápai bajnokiján mindig volt kiállítás. Kétszer a Lombard, egyszer a Haladás fogyatkozott meg eggyel, egy ízben a Haladás három játékosa ment zuhanyozni idő előtt. Az összes meccset figyelembe véve a két csapat legutóbbi öt bajnokiján mindig villant a piros lap.

• A legutóbbi három pápai mérkőzést egyaránt a Lombard nyerte meg (1–0, 1–0, 5–1). Bajnokin a szombathelyiek legutóbb 2009-ben győztek a rivális otthonában, 3–1-re.

• A két csapat legutóbbi hat bajnokiján kivétel nélkül mindig csak egy gól döntött.

• A Lombard Pápa veretlen legutóbbi négy hazai bajnoki meccsén, november óta legyőzte a Kecskemétet, a Paksot és a Honvédot, ikszelt a Mezőkövesddel.

• A szombathelyiek legutóbbi két idegenbeli bajnokijukat elveszítették, igaz, sem Győr, sem Debrecen nem olyan hely, ahová nyerni járnának a vendégcsapatok.

LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 21., péntek
19.00
Lombard Pápa–Haladás (Tv: Duna)
Németh Ádám
Március 22., szombat
14.00
Debreceni VSC-Teva–Pécsi MFC (Tv: M1)
Andó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd
Erdős József
16.00
MTK Budapest–Videoton (Tv: Sport 1)
Kassai Viktor
18.00Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport 1)Farkas Ádám
20.00MVM-Paks–Győri ETO FC (Tv: Sport 1)Solymosi Péter
Március 23., vasárnap
16.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Ferencváros (Tv: Sport 2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik