Bp. Honvéd: A Fradi elleni nem egy átlagos bajnoki - Daud

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 10:51
A vasárnapi Honvéd–Ferencváros bajnoki előtt Ayub Daud, a kispestiek szomáliai légiósa csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott a találkozó fontosságáról.

„Komplikált meccs lesz, igazi rangadó. Egyben van a mezőny, ezért minden mérkőzés fontos a számunkra. Ami megadja ennek a találkozónak a pikantériáját, az az, hogy kiemelt mérkőzés, amiről nagyon jól tudjuk, mi, játékosok, hogy a szurkolóknak vagy a klubnak mennyivel fontosabb, mint egy átlagos bajnoki. Idegenben nyertünk a Ferencváros ellen, de azt gondolom, hogy a mostani teljesen más összecsapás lesz” – mondta Ayub Daud a honvedfc.hu-nak.

„Míg mi hullámvölgyből érkezünk erre a találkozóra, a Ferencváros ezzel szemben egy sikeres derbit tudhat maga mögött az Újpest ellen. Jó mentális és fizikai kondícióban vannak a játékosok. Az ilyen alkalmakra amúgy is mindenki felszívja magát, nehéz megjósolni, melyik csapat fog győzni. Nagyon remélem, hogy pályára léphetek a zöld-fehérek ellen, magamtól azt várom, hogy góllal járulhassak hozzá a sikerhez. Egy ilyen mérkőzésen a legfontosabb a győzelem. Játsszunk jól vagy rosszul, meg kell szereznünk a három pontot. Az embereket csak ez érdekli, nem a duma, csak a siker, az FTC legyőzése” – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
1 perce

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik