FTC: a DVD-felvétel árulkodott - maradt Pavlovic eltiltása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 18:24
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának elnöke által kijelölt Fegyelmi Tanács (FT) a 2014. május 6-án meghozott, Mateo Pavlovic két meccsre szóló eltiltásáról szóló határozatot hatályában változatlanul fenntartotta – olvasható az mlsz.hu-n..

„Az FT a mérkőzésről készült játékvezetői jelentés és az eljárás alá vont labdarúgó írásbeli kérelme, valamint tárgyaláson történt meghallgatása és a mérkőzésről készült DVD-felvétel kapcsolódó részének megtekintése alapján megállapította, hogy Mateo Pavlovic a terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette. Az FT kiemelte, hogy az esetről készült DVD-felvétel – a labdarúgó elmondásával szemben – a játékvezetői jelentésben foglaltakat támasztja alá, így a fegyelmi vétség elkövetését az FT aggálytalanul megállapíthatónak tartotta" – áll az MLSZ közleményében.

Mint ismert, a keddi fegyelmi ülésen az MLSZ eltiltotta Pavlovicot, amely ellen a Ferencváros fellebbezett. Ezek szerint hiába.

TOVÁBBI HATÁROZATOK

Torghelle Sándor (MTK) 2, Vass Ádám (MTK) 2, Verpecz István (DVSC) 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Torghelle Sándor a labda megjátszásának esélye nélkül veszélyeztette ellenfele testi épségét, stopli használatával, nyújtott lábbal rátaposott ellenfele bokájára, ezért a játékvezető kiállította. A FEB a Fegyelmi Szabályzat 74 § (2) alapján szabott ki rá két mérkőzésre szóló eltiltást. Vass Ádám a játékvezető személyére sportszerűtlen megjegyzést tett, ezért a Fegyelmi Szabályzat 82 § (1) alapján kapott kétmeccses eltiltást, míg Verpecz István nyilvánvaló gólhelyzetben lévő ellenfelét buktatta, és a Fegyelmi Szabályzat 75 § (2) alapján kapott kétmérkőzéses eltiltást.

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
4 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:41

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

Bakti Balázs tudja, a Fradi elleni mérkőzés extra motiváció; Nagy Zsolt: Győrbe is a három pontért megyünk!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 12:20
Ezek is érdekelhetik