Győr: az ETO is összecsap a 2012-es román bajnokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 15:36
A labdarúgó NB I ezüstérmese, a Győri ETO július 4-én, pénteken a román élvonalbeli CFR Cluj csapatával játszik felkészülési mérkőzést – adta hírül a zöld-fehérek hivatalos honlapja.

A kolozsvári vasutasok rendkívül sikeresek a hazai bajnokságban, hiszen 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is bajnokok lettek, három alkalommal bekerültek a Bajnokok Ligája főtáblájára – az Old Traffordon megverték 1–0-ra a Manchester Unitedet –, a legutóbbi szezont pedig a bajnokság ötödik helyen zárták.

Vezetőedzőjük a Győrben is rendkívül népszerű Miriuta Vasile, aki az ETO-ban három alkalommal is megfordult, és kilencszer a magyar válogatott mezét is viselte.

A kolozsváriak a magyar csapathoz hasonlóan az Európa-liga második selejtezőkörében kapcsolódnak be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, a CFR a szerb Jagodinával mérkőzik meg a továbbjutásért – mutatja be a pénteki ellenfelet az eto.hu.

Mint arról már beszámoltunk, a romániai együttes – amely Magyarországon edzőtáborozik – a Puskás Akadémiával és a Kecskeméttel is összecsap ezen a héten.

A GYŐRI ETO NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 18.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 28.: Győri ETO–Spartak Trnava II (Nagyszombat, szlovák II.) 5–0 (Pátkai, Rudolf – 11-esből, Dudás, Koltai, Strestík)
Július 4.: Győri ETO–CFR Cluj (Kolozsvár, román)
*Július 17., El-sel., 2. ford.: Győri ETO–IFK Göteborg (svéd)/Fola Esch (luxemburgi)
*Július 24., El-sel., 2. ford.: IFK Göteborg/Fola Esch–Győri ETO
*tétmérkőzés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik