NB I légiósok nélkül; a magyar futball rákfenéi - vezetői szemmel

EGY FELNŐTT FIZETÉSÉBŐL HAT-HÉT FIATAL BÉRE JÖN KI – NORVÉG MINTA

– Az előző szezonban a bajnokság hajrájában sikerült kivívni a bennmaradást. A korábbi, ezüstérmes generáció nagyrészt kiöregedett, jó ideje a Paksé a legmagasabb átlagéletkorú csapat az NB I-ben, miközben az elmúlt egy-másfél évben érkezett játékosok többsége nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Meddig tartható így fenn a kizárólag magyarokra építő klubmodell?

– A Magyar Labdarúgó-szövetség törekvése is az, hogy előnyben részesítsük a magyar futballistákat, és ez egybevág a mi elképzeléseinkkel – válaszolta a Nemzeti Sport Online-nak az MVM-Paks labdarúgócsapatának ügyvezetője, Haraszti Zsolt. – Korábban sokszor mondták, hogy csak magyar játékosokkal nem lehet elérni a nemzetközi szereplést, nekünk mégis sikerült. Az előző szezonban is sokan leírtak minket, mégis kiharcoltuk a bennmaradást, amire nagyon büszke vagyok. Ha pedig azok a játékosok, akik tőlünk erősebb csapatokhoz tudtak szerződni, gondolok például Böde Dánielre vagy Haraszti Zsoltra (– az ügyvezető fia – a szerk.), még mindig nálunk játszanának, akkor nem lettek volna ilyen problémáink.

– Kívülről nézve úgy tűnik, egyre nehezebb olyan magyar futballistákat szerződtetni, akikkel fenntartható a modell. Délczeg Gergely, Nagy Olivér, Tóth Bence, Hullám Attila – csak néhány név azok közül, akik az elmúlt egy évben megfordultak Pakson, de különböző okok miatt nem tudtak megragadni a csapatban, és már távoztak is. Ez alatt pedig az együttes a bennmaradásért harcolt.
– A helyzetünket alapvetően meghatározta, hogy két év alatt öt edző dolgozott Pakson, ilyen korábban nem fordult elő. Ennek az volt a fő oka, hogy a nálunk dolgozó szakemberek olyan ajánlatokat kaptak más csapatoktól, amelyek számukra szakmailag előrelépést jelentettek, és nem akartunk az útjukba állni. Gondolok itt a Diósgyőrbe távozó Tomiszlav Szivicsre vagy a Győrbe szerződő Horváth Ferencre. A különböző edzők más-más szakmai elképzelés mentén végezték a munkájukat, más-más játékosokkal képzelték el a csapatot, hiányzott a folytonosság, ami az eredmények rovására ment. Csertői Aurél személyében azonban sikerült megtalálnunk azt az edzőt, akivel ismét hosszú távon tervezhetünk. Az utánpótlásunkban pedig vannak korosztályos válogatott játékosaink is, egyre több fiatalt igyekszünk beépíteni a csapatba, ezért életképesnek tartom az üzletpolitikánkat. Ugyanazt a mintát próbáljuk követni, amit három éve Európa-liga ellenfelünknél, a norvég Tromsőnél láttunk. Vagyis a korábbi huszonnégy fős helyett egy tizennyolcas keretet alakítunk ki, amelynek a tagjai profi labdarúgóknak kijáró bérezésben részesülnek. A keret fennmaradó részét pedig saját nevelésű játékosokkal töltjük fel, egy felnőtt fizetéséből hat-hét fiatalnak a bére is kijöhet. Az a fiatal pedig, aki nem örül annak, hogy megkapja élete lehetőségét, és száz-százötvenezer forintos kezdő fizetésért az NB I-ben futballozhat, jobban teszi, ha visszavonul.

MIÉRT KAPHATNAK SZERZŐDÉST ÉVRŐL ÉVRE A TÖBB CSAPATNÁL IS MEGBUKÓ JÁTÉKOSOK?

– Bár mifelénk hétpecsétes titokként kezelik a fizetéseket a klubok, az elmondottak alapján úgy tűnik, a többség úgy ötszázezer és egymillió forint között keres az élvonalban havonta.

– Hogyan lehet az, hogy ilyen, a magyar emberek átlagkereseténél jóval magasabb fizetések mellett is láthatunk időről időre gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítményeket? A magyar futball rákfenéje, hogy évekig az NB I-ben tudnak maradni olyan játékosok, akiknek pályafutásuk során volt mondjuk egy vagy két jó szezonjuk, utána viszont csak kallódnak, mégis mindig akad egy klub, amely szerződteti őket.
– Az egyik probléma a játékosok mentalitásában keresendő. Vannak, akik nem törekednek az előrelépésre, csak szép nyugodtan elvegetálnak évekig. A másik probléma, hogy öt-hat klubot leszámítva a többi máról holnapra él, nem tudnak jelentős összegekért kész játékosokat venni. Ezért az ingyen igazolható labdarúgókat keresik, azokat, akik egyszer valahol már megmutatták a képességeiket, még ha később vissza is estek. Bíznak abban, hogy sikerül újra felépíteni ezeket a játékosokat. Sokszor ez nem jön össze, így a játékos távozik, de ha igen, akkor nagyot nyerhet a klub. Pakson erre példa Bartha László, aki a Ferencvárosban nem találta meg a számításait, túl nagy volt számára a nyomás, nem fogadta be az ottani közeg, nálunk viszont kulcsemberré nőtte ki magát, évek óta nagyon fontos tagja a csapatunknak. De az is probléma, hogy vannak olyan játékosok is az NB I-ben, akik két egyenest belerúgnak a labdába, és máris kiemelt fizetést akarnak.

– Említi a játékosok felelősségét, de hol van a klubok, a klubvezetők felelőssége abban hogy átlátható viszonyok, fejlődőképes futballközeg alakuljon ki Magyarországon?
– A magunk példájáról tudok beszélni. Nálunk minden vegytisztán működik. Nem csinálunk titkot a költségvetésből, nagyjából évi négyszázmillió forintból gazdálkodunk, de adózás után ez máris csak 320 millió. Nálunk ekhós fizetések vannak, minden egyes kifizetett forint után adózunk, és a játékosok annyit keresnek, amennyi a munkaszerződésükben rögzítve van. Nincsenek kiegészítő, úgynevezett arculatátviteli vagy marketingmegállapodások. Nem akarjuk megkerülni az adófizetést, amiben pedig megállapodunk, azt mindig ki is fizetjük a játékosoknak. Viszont vannak olyan futballisták, akik az egy-kétszázezer forint pluszjövedelemért cserébe elszerződnek olyan klubhoz, amelynél nem ennyire átláthatóak a viszonyok, vagyis a több pénz reményében a bizonytalant választják. Az természetesen a vezetők felelőssége, hogy ilyen szerződéseket ajánlanak, de megvan a játékosok felelőssége is, mert ha az ilyen csapatokkal nem kötnének szerződést, akkor előbb-utóbb eltűnhetnének a kiskapuk. Másfelől fontos, hogy egy olyan öltözői légkört alakítsunk ki, amelyet nem a pénz tart össze. Ha nincs egy klubhoz hű mag, akkor nem lehet építkezni. Két elképzelés mentén gondolkodunk: akinek van lehetősége, és érkezik ajánlat, azt el kell engedni nagyobb klubokhoz, viszont olyan hátteret kell kialakítani, hogy ne akarjanak feltétlenül elmenni tőlünk a játékosok.

A CSAPATEGYSÉG ÉS BÖDE DÁNIEL

– Mik lehetnek ennek az eszközei?
– Nagyon fontos az öltözőn belüli egység kialakítása. Ez pedig egyrészt úgy érhető el, hogy a kulcsjátékosok fizetése között nincs kiugró különbség. Ezért sem tudtunk például megegyezni a gólkirály Simon Attilával a hosszabbításról. Ha az ő jövedelmét emeljük, akkor joggal kérhette volna ugyanezt a válogatott Szabó János vagy Fiola Attila, Heffler Tibor, illetve a már említett Bartha László is. Vagy minden kulcsember pénzét jelentősen emeljük, de ezt a költségvetésünk nem teszi lehetővé, vagy senkiét. Ugyanakkor Lázok Jánostól és Horváth Gábortól azért köszönünk el, mert nekik is kiemelt a fizetésük, de az előző szezonban csak keveset játszottak. Ezért kerültek szabadlistára. Mindkettejüknek felajánlottuk a szerződésük megszüntetését, de ezt egyelőre nem fogadták el.

– Mi a véleménye Böde Dánielről? Nem érzi úgy, hogy ha korábban felfedezik a benne rejlő képességeket (egy ideig a kaputól távolabb játszott, még védekező középpályás is volt), előbb elszerződik Paksról, akkor már sokkal előrébb tarthatna a pályafutása? Mert jelenleg, ahelyett, hogy külföldön, erősebb bajnokságban játszana, már a Ferencvárosban sincs olyan biztos helye, mint korábban, mintha megrekedt volna a fejlődése.
– Szerintem Böde Dániel még mindig a Ferencváros meghatározó játékosa, nem véletlenül volt házi gólkirály az előző szezonban is. Azzal egyetértek, hogy már külföldön kellene játszania. Pakson több éven keresztül kimagasló teljesítményt nyújtott, és nagyon gólerős is volt. Komolyan vehető külföldi lehetősége azonban nem volt. Igazán konkrét ajánlat csak az NB I-ből érkezett.

VAN ÉRTELME NÉHÁNY SZÁZ NÉZŐ ELŐTT EGY PAKS–LOMBARD MECCSNEK?

– Melyik a legfontosabb érv, ami a légiósok szerződtetése ellen szól? Mi a véleménye a külföldi edzőkről? Szakvezetőt sem fognak soha külföldről szerződtetni?
– Külföldről csak igazán minőségi játékost lenne érdemes szerződtetni, olyat, aki sokkal jobb a hazai futballistáknál. Éppen az Európa-ligában szereplő máltai csapatok szolgáltatnak példát arra, hogy négy-öt jó légiós minőségi ugrást jelenthet. Kíváncsi lennék rá, hogy mennyi pénzért megy valaki Máltára futballozni. Úgy látszik, még ott is meg tudják fizetni a jó külföldieket. Erre azonban Pakson nincs pénz, ezért nem is fogunk külföldieket igazolni, csak határon túli magyarok jöhetnek szóba. A külföldi edzők felpezsdíthetik a magyar közeget, de mi bízunk a magyar szakemberekben. Tomiszlav Szivics is csak azért dolgozhatott nálunk, mert akkor már megvolt a magyar állampolgársága. Ennek a kérdésnek nálunk szimbolikus jelentősége is van, és kitartunk az elveink mellett.

– Ahogy, gondolom, amellett is, hogy a paksi labdarúgásnak igen is van jövője és helye az első osztályban. Annak ellenére, hogy sokan felteszik a kérdést, van-e értelme néhány száz néző előtt megrendezni mondjuk egy Paks–Lombard Pápa NB I-es mérkőzést.
– Én ilyenkor visszakérdezek: Újpesten vagy mondjuk Kispesten például tömöttek a lelátók? Ott annyival többen járnak meccsre? Igen, lehet, hogy a Fradira vagy még néhány csapatra többen kíváncsiak, mint a Paksra vagy a Pápára, de a Fradi ellen nálunk is több a néző. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ha egy évben például négy Újpest–Fradit rendeznének, akkor a negyedik meccsre már korántsem mennének ki annyian, mint az elsőre. Ezért sem támogatnám a magam részéről a létszámcsökkentést az NB I-ben, és azért sem, mert úgy teljes országrészek maradhatnának élvonalbeli futball nélkül. Paksra a következő évek beruházásainak köszönhetően tízezer ember is érkezhet dolgozni, ezért arra számítunk, hogy a labdarúgás iránti érdeklődés is nőni fog. Tehát igen is van jövőképünk!