Nyíregyháza: Rezest műteni kell, meglepnék a Fradit

Vágólapra másolva!
2014.08.22. 12:36
Műteni kell az élvonalbeli Nyíregyháza labdarúgóját, Rezes Lászlót, aki a Videoton elleni bajnokin szenvedett sérülést. Amint arról a nyíregyháziak klubhonlapja beszámolt: a középpályás térdében elszakadt egy szalag, műtétjére hétfőn kerül sor. Rezes hosszú időre esik ki a munkából. Rá nemcsak a hétvégén, hanem még hosszú ideig nem számíthat Csábi József vezetőedző.

„Nagyon sajnálom Lacit, mert az egyik legjobb formában lévő játékosunk, nagyon hiányozik majd – nyilatkozta az oldalon Csábi József, a nyíregyháziak vezetőedzője. – De nincs más választásunk, nélküle kell pályára lépnünk a Ferencváros ellen. A Fradi elleni összecsapás különleges hangulatú találkozó lesz. Új aréna, várhatóan telt ház fogadja a csapatokat, így hét közben erre külön próbáltam felkészíteni a játékosokat, de nem lehet teljesen függetleníteni magunkat attól, hogy ez egy történelmi mérkőzés lesz. Felkészültünk a Ferencvárosból, elemeztük a játékát, de ismét nehéz mérkőzés előtt állunk. Öt forduló alatt három olyan ellenfelünk van, amely tavaly az első négyben végezett, de nem „feltett kézzel” megyünk fel a pályára. A Ferencvároson nagy lesz a nyomás, a hazaiaktól mindenki győzelmet vár, és ezt meg kell nekünk lovagolni. Jó lenne ismét hasonló meglepetést okozni, mint ahogy tettük azt a Honvéd otthonában.”Csábi József, a nyíregyháziak vezetőedzője. – De nincs más választásunk, nélküle kell pályára lépnünk a Ferencváros ellen. A Fradi elleni összecsapás különleges hangulatú találkozó lesz. Új aréna, várhatóan telt ház fogadja a csapatokat, így hét közben erre külön próbáltam felkészíteni a játékosokat, de nem lehet teljesen függetleníteni magunkat attól, hogy ez egy történelmi mérkőzés lesz. Felkészültünk a Ferencvárosból, elemeztük a játékát, de ismét nehéz mérkőzés előtt állunk. Öt forduló alatt három olyan ellenfelünk van, amely tavaly az első négyben végezett, de nem „feltett kézzel” megyünk fel a pályára. A Ferencvároson nagy lesz a nyomás, a hazaiaktól mindenki győzelmet vár, és ezt meg kell nekünk lovagolni. Jó lenne ismét hasonló meglepetést okozni, mint ahogy tettük azt a Honvéd otthonában.”

Legfrissebb hírek

NB I: Alaxai Áron nagy álma a válogatottság, igyekszik úgy futballozni, hogy felfigyeljenek rá

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 09:38

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Tímár: Nem akartunk még egy keleti rangadót elbukni!; a DVTK edzője bocsánatot kért a szurkolóktól

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 20:56

Összekapta magát a Nyíregyháza is, és mindhárom pontot elvitte Diósgyőrből

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 16:50

Bartosz Grzelak: A legrosszabb teljesítményt nyújtottuk azóta, amióta én vagyok az edző Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.02.09. 07:12

Csontödéma miatt több hétig nem játszhat a Nyíregyháza fiatal játékosa

Labdarúgó NB I
2025.02.03. 16:51

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43
Ezek is érdekelhetik