Andrea Mancini: Nehéz elképzelni, mekkora terhet jelent a név - exkluzív

– Szezon közben bontott szerződést a Honvéddal, így nyilván ön kezdeményezte annak megszüntetését. Miért?
– Már Marco Rossi távozásakor gondolkoztam a továbblépésen, de jött Pietro Vierchowod, és az ő személye miatt a maradás mellett döntöttem. Volt bennem ugyanakkor bizonytalanság, mert nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a klub az akadémia felé fordul, és a »magyar vonal« erősebbé válik, így az én dolgom még nehezebbé vált volna. A döntő pont a múlt héten jött el, ennek a történetnek itt lett vége, lépnem kellett. Azt ugyanakkor feltétlenül szeretném leszögezni, hogy köszönöm a Honvédnak, köszönöm a stábnak a lehetőséget, a társaknak a pozitív hozzáállást, és a nehézségek ellenére is köszönöm a szurkolóknak az elkötelezettséget. A folytatásban is szorítani fogok a Honvédnak.

– Szűk másfél évet töltött Magyarországon, de nem sikerült az áttörés. Ebben a szezonban például csak két bajnokin lépett pályára, mindkétszer csereként. Miként értékeli az elmúlt időszakot?
– Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni, mire vagyok képes. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom az itteni időszakot, játékosként és emberként is több lettem általa, felnőttem. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem megmutatni, hogy több van bennem. Sajnálom, hogy a szurkolókkal nem alakult ki jó kapcsolat, és olyankor is velem foglalkoztak, amikor nem játszottam. Vagy hogy azzal is haragot váltottam ki, amikor tizenegyesből gólt szereztem a Győri ETO ellen, mondván, hogy miért én rúgom a büntetőt.

– Mi hiányzott ahhoz, hogy alapemberré váljon?
– Még csak huszonkét éves vagyok, ebben a korban rendkívül fontos a türelem, talán többet érdemeltem volna. Megértem, hogy eredményorientáltság van, ugyanakkor van, akinek több időre van szüksége megszokni egy másik közeget. Az országváltók közül Michel Platini, Zinedine Zidane, David Silva vagy az ebben a szezonban Angliában berobbanó Graziano Pelle pályafutása is jó példa arra, hogy fiatal korban még nem mindenki képes csúcsteljesítményét nyújtani. Nem szeretném, ha félreértenének, a legkevésbé sem akarom az említett nevekhez hasonlítani magamat, ők csak a nemzetközi példák arra: attól, hogy valaki huszonkét évesen még nem kész játékos, nem jelenti azt, hogy később nem képes előrelépni. Pelle évekig nem volt sehol, huszonkilenc éves, és most mutatkozott be az olasz válogatottban. Én aligha leszek ilyen kaliberű játékos, de vannak itt hozzám hasonló, huszonegy, huszonkét éves fiatalok, akik már válogatottak lettek. Az esetemben sokan édesapámból indulnak ki, én azonban más ember vagyok, más játékos, nem lehet azt várni tőlem, amit tőle.

– Ha már itt tartunk, előnynek vagy hátránynak tartja pályafutása szempontjából, hogy a Mancini névvel kell érvényesülnie?
– Az emberek számára ez a név pozitív tartalommal bír, de azt nem is lehet elképzelni, belülről milyen nehéz megélni azt, hogy ez folyamatos összehasonlítási alapot képez, hogy mennyi terhet is jelenthet egy név. Kritikák forrása, hogy a név miatt állandóan fókuszban vagyok az emberek előtt. Persze, választhattam volna más pályát is, de lehetőségem volt rá, hogy ezen induljak el és futballozzak. Azért jöttem Budapestre, hogy tanuljak, jobb játékossá váljak, megismerjek egy másik országot, szerettem volna megmutatni, hogy milyen futballista vagyok, de nem édesapámhoz képest.

– Az egyértelmű, hogy magasabb szintű futballkultúrákban nevelődött, a Honvéd lehetőségeit azonban nehezen lehet összehasonlítani például a Manchester Cityével. Mennyire volt nehéz hozzászokni az itteni viszonyokhoz, egyáltalán, mi a véleménye az itteni körülményekről?
– Esetemben elsősorban nem az infrastrukturális körülmények különbségei a meghatározók, sokkal inkább, hogy fiatalon kellett szembenéznem egy többszintű változással. Idő kérdése, hogy az ember mikorra szokik hozzá az újhoz, de az itteni állapotokat nem tisztem kritizálni. A labdarúgó dolga, hogy futballozzon. Én örülök, hogy a Honvéd színeiben pályára léphettem az NB I-ben, a Magyar Kupában vagy az Európa-ligában.

– Ön és korábban Pietro Vierchowod is említette, hogy az olaszokat különösen kikezdték a szurkolók. Érte önt bármikor is a szokásoson túltevő inzultus?
– Szerencsére ehhez nem értek elég jól magyarul (nevet – a szerk.). Egyike voltam a huszonnégy fős keretnek, ehhez képest a csapatból az olaszokat mindig az elsők között kiáltották ki hibásnak, hazai játékossal ilyen például sohasem történt.

– Fabio Cordella révén került Magyarországra. Korábban Pietro Vierchowod elmondta, hogy edzőként nem volt beleszólása az átigazolásokba, kész keretet kapott, és feladatként azt, hogy beépítse az akadémistákat. Ez a furcsa módi nem okozott feszültséget a klubon belül?
– Fabio és a Honvéd működési módjába nem szeretnék belemenni, ez a klub dolga. Én mindössze azt látom, hogy az akadémisták nagyon nehéz helyzetben vannak. Szinte rögtön a mély vízbe dobják őket az első csapatban. Nincs egy egyenletes fejlődési lehetőség. A fiatalok közül, aki hibázik, rögtön a céltábla közepébe kerül. Nem lehet csettintésre egy akadémiai csapatot kiállítani, ez sehol sem működik. Ennél sokkal összetettebb kérdés – nemcsak teljesítményé, fizikumé és mentalitásé –, hogy egy futballista mikor érik meg a játékra a felnőttek szintjén.

– Mi igaz abból, hogy a testvérét, Filippót is tesztelte a Honvéd, de ő nem felelt meg a próbajátékon?
– Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak.

– A nyár végén olasz sajtóhírek szóba hozták a Haladással. Ennek volt bármilyen alapja?
– Hozzám nem jutott el semmi. Fogalmam sincs, volt-e bármi a háttérben.

– Mit tervez a folytatásra? Hogyan képzeli el a jövőjét?
– Nagyon szeretnék itt maradni, hogy bizonyítsam a szurkolóknak, jobb játékos vagyok annál, mint amit eddig láttak tőlem. Van is egy formálódó lehetőség, úgyhogy egy ideig biztosan Magyarországon maradok, erről azonban bővebben nem szeretnék beszélni. Bízom benne, meg tudom mutatni, hogy eddig helytelen kép alakult ki rólam a magyarokban.