Haladás: Mancini mellett a Honvéd olasz védője is érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 19:12
A Nemzeti Sport Online információi szerint Raffaele Alcibiade, a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd olasz védője a Haladásnál folytatja pályafutását.

Úgy tudjuk, a 24 éves futballista – aki korábban a Juventus játékosa volt – az idény végéig kölcsönbe érkezik a szombathelyiekhez, és a Haladásnak opciós joga lesz a végleges megszerzésére júniusban.

A Nemzeti Sport Online december legelején számolt be róla, hogy Alcibiade távozni szeretne a kispestiektől, de értesüléseink szerint a védő mégis Magyarországon marad.

Alcibiade 13 bajnokin lépett pályára az ősszel, és egy gólt szerzett valamint egy gólpasszt is adott.

Nem a bekk a Honvéd egyetlen játékosa, aki a Haladásnál folytatja, a kispestiekkel október végén szerződést bontó Andrea Mancini is Szombathelyre igazol.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Tommaso Rocchi (olasz, lejár a szerződése)

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Delhi Dynamos – India), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO, szabadon igazolható), Fabrizio Miccoli (olasz, Lecce – Olaszország)
Távozók: Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás?), Hidi Patrik (érdeklődnek iránta: DVTK)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55
Ezek is érdekelhetik