DVTK: „jelentős összeg” a klub számláján Elek eladása után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 09:47
A DVTK labdarúgócsapatát működtető DFC Kft. ügyvezetője, Szabó Tamás az Észak-Magyarország kérdésére elmondta: jelentős tételt jelent a diósgyőri költségvetésben a kínai Csangcsun Jatajnak eladott Elek Ákosért kapott transzferdíj.

„Szép összeget hozott. Ezt nem szeretném nyilvánosságra hozni, maradjunk annyiban, hogy jelentős tétel ez a költségvetésünkben, és nem mellékesen örömteli, hogy a bevetéli oldalon immár játékostranszferből befolyó összeg is szerepel, mert ilyenre az elmúlt időszakban nem nagyon volt példa” – nyilatkozta Szabó Tamás a boon.hu-nak.Szabó Tamás a boon.hu-nak.

„Ilyenkor, a téli időszakban, az év elején a futballkluboknál nem könnyű feladat a likviditás biztosítását megoldani, hiszen hogy mást ne mondjak, nincsenek mérkőzések, kevesebb a bevétel. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Elek Ákosért kapott pénzt feléljük, természetesen szeretnénk még hasonló transzfereket összehozni, és ha van olyan labdarúgó, akit érdemesnek tartunk arra, hogy kivásároljuk a szerződéséből, akkor azt megtesszük” – tette hozzá.

A regionális lap úgy tudja, a DVTK 200 ezer eurót (kb. 64 millió forintot) kap a válogatott védekező középpályásért a Csangcsun Jatajtól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks), Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz, Ciprus, próbajáték), Irakli Kvekveszkiri (Szigetszentmiklós – szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza),Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Senad Husic (bosnyák, ?), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06

A hajrában két perc alatt fordított a Diósgyőr, pont nélkül maradt a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 19:55

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Lukács Dániel: Kecskeméten már történt néhány csoda

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:17

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Dambrauskas az első percektől érezte, ez nem a DVTK napja; Bognár György kamusérülésekről beszélt

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 08:26

Bárány három góljával, öt év után nyert újra keleti rangadót a Loki, és ellépett a kieső helyről

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 21:17

NB I: a Ferencváros és a Puskás Akadémia is a kedvenc ellenfelét fogadja

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 10:08
Ezek is érdekelhetik