Hatvanas pulzus, három sprint egy meccsen - kevés a tehetség a Fradiban

– Nem egészen – mondta Lipcsei Péter, az FTC egykori válogatott játékosa, csapatkapitánya, az U21-es csapat jelenlegi edzője. – Mert az még sincs rendjén, hogy menet közben változtatják meg a programot a szövetségben. Elkezdtünk edzeni január 12-én, megcsináltam előre a hathetes felkészülést, itt volt minden a fejemben, aztán egyszer csak jött a hivatalos értesítés, hogy ácsi, a rajt február 14-én lesz Újpesten. Azt hittem, rosszul látok.

– Aligha ez a magyar futball legnagyobb gondja.
– Ebben egyetértünk. De vegyük már komolyan a versenykiírást! Fogalmam sincs, milyen gárdát trenírozhatok majd. Még az sem zárható ki, újra kötelezővé teszik az első osztályú kluboknak, hogy legyen NB III-as csapatuk. Mondom, zavaros a helyzet. Nagyon is zavaros.

– Jelenleg a hetedikek az U21-es bajnokságban. A Fradinál ez egyértelműen kudarc.
– Az volt a fontos, hogy az első nyolcban legyünk. Merthogy most tavasszal az első nyolc gyakorlatilag nulláról indul, oda-vissza meccsel egymással, így aztán még bőven van lehetőségünk a javításra. Ez az optimista változat.

– És a pesszimista?
– Hogy még nem vagyunk elég erősek a jó eredményhez. Még nincsenek kiemelkedő futballistáink, egyelőre nincs mire büszkének lennünk. De sokat dolgozunk érte közösen. Nem magyarázkodás, de a legtehetségesebb játékosok a Fradi utánpótlásából feljebb léptek, persze így van ez rendjén, de így én jobbára szinte gyerekekkel dolgozom. Ez még nem lenne önmagában baj, csakhogy esetünkben még nem beszélhetünk Fradi-szintről.

– Ezért esett ki a Fradi II tavaly az NB III-ból?
– Annak sok oka volt. Persze benne van az én felelősségem is. Az edző legalább annyira ludas a kudarcban, mint a játékosai. De elhiheti, kicsit magam is belehaltam a kiesésbe. Szégyelltem, hogy a Ferencváros kudarcra ítéltetett, Felsőtárkányban, Putnokon és a hasonló ellenfelekkel játszva. Jó lecke volt. Lehet, hogy meglepődik, de többször is megfordult a fejemben, abbahagyom, feladom – és kész.

– Hiszen még csak most kezdte!
– Nagyjából öt éve edzősködöm, igazság szerint egy nagy T-betűt kellene a hátamra ragasztani, még mindig tanulónak tartom magam. Nem szégyellem, tapasztalatokat gyűjtök, tanulok, ellesek ezt-azt, s közben megpróbálom átadni a játék szeretetét, no meg a fradizmust a tanítványaimnak. Nincs könnyű dolgom.

– Rémisztő, amit mond.
– Mi értelme lenne rózsaszínre vagy zöldre festeni a világot, ha az mondjuk szürke vagy fekete? Elmondok egy esetet, amelytől tátva marad a szája. Az MTK-val játszottunk bajnoki meccset, ez még utánpótlásszinten is örökrangadó, presztízsmeccs. A találkozóra sikerült a nagyoktól megszereznem az úgynevezett katapultrendszert, mert egy profi klubnál már van ilyen, amely minden lényeges adatot megmutat a futballistáimról. Kikaptunk egy nullra, de nem ez az érdekes. Volt olyan játékosom, hangsúlyozom, a műszer pontosan kimutatta, aki a mérkőzés folyamán három, azaz három sprintet nyomott le, futott nagyjából harminchat métert gyors tempóban. Aztán olyan is akadt, akivel kapcsolatban az egyik segítőm ezt kérdezte: „Te, játszik az a gyerek egyáltalán...?” És mutatta, hogy harminc perc elteltével is hatvanas a pulzusa a fiúnak.

– Nem félti a magyar futball jövőjét?
– Magamban, a Fradiban bízom, mert látom, mi milyen úton járunk, a klub fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést. De összességében nincsenek jó érzéseim. Bár az edzőképzés vezetőjének, Szalai Lacinak a szakmai elképzelései talán változásokat hozhatnak. Hiába a sok gyönyörű, korszerű létesítmény, a profi szakmai koncepció, ha nincsenek tehetségek, akik mindezt megvalósítják.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, LIPCSEI PÉTER MIÉRT NEM ZAVARJA EL AZ ILYEN JÁTÉKOSOKAT A FRADITÓL, (TÖBBEK KÖZT) SZERINTE MIBEN ÉRTÜK MÁR UTOL EURÓPÁT, ÉS HOGY FÁJ-E A SZÍVE, HOGY NEM JÁTSZHAT AZ ÚJ STADIONBAN, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!