Puskás Akadémia: újra a társakkal edz a csapatkapitány

Vágólapra másolva!
2015.05.06. 13:22
Polonkai Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia csapatkapitánya sérülése után visszatért, szerdán újra a társakkal edzett.

A középpályás hétfőn és kedden még külön gyakorolt a társaktól, ám szerda délelőtt már beszállt a közös munkába. Polonkai pénteken, az MTK ellen még biztos nem játszhat, de bízik benne, hogy a Kecskemét elleni hazai meccsen már Benczés Miklós vezetőedző rendelkezésére állhat.

„Örülök neki, hogy újra a pályán készülhetek. Hétfőn és kedden még csak konditeremben erősítettem, és futottam egy keveset. Ma szálltam be először az edzésbe – mondta Polonkai a puskasakademia.hu-nak. – A két hét pihenő és a három antibiotikumos kezelés azért nem tűnt el nyomtalanul. Nyilván szükségem van pár napra, amíg visszarázódom.”

„A lényeg az, hogy végre olyan állapotban vagyok, hogy ismét normálisan tudok edzeni a társakkal. Úgy érzem, ha mostantól folyamatosan edzhetek, akkor jövő héten a mester rendelkezésére tudok állni. A pályafutásom során elég sok hasonló problémám volt és mindig sikerült felállni belőle. Biztos vagyok benne, hogy most is így lesz.”

Legfrissebb hírek

Beke Péter: Megverhetjük a listavezető Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
1 perce

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
22 órája

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Várkonyi Bence: Úgy érzem, legyőzhetjük a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 12:03
Ezek is érdekelhetik