NB I: Djokovics Békéscsabán, egy fradista is kiszemelt

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 18:19
Két külföldi próbajátékost tesztel a labdarúgó NB I egyik újonca, a felkészülést szerdán megkezdő Békéscsaba – írja a beol.hu. Zoran Szpisljak vezetőedző elmondta: a ferencvárosi Ugrai Roland kölcsönvételén is dolgoznak.

„A szerb utánpótlás-válogatottban is szerepelt, 23 éves Alekszandar Djokovics a szerb szuperligás Napredak Krusevac együtteséből érkezett. Mellette egy montenegrói középpályás, a 22 éves Szlavko Damjanovics is próbajátékon vesz részt a következő napokban” – idézi a regionális portál Zoran Szpisljak vezetőedzőt. Zoran Szpisljak vezetőedzőt.

A szakvezető elmondta: a fő cél, a bennmaradás érdekében minden csapatrészre ráfér az erősítés, hat-hét, az élvonalban azonnal bevethető labdarúgóra lesz szükség.

„Miután Póser Dániel távozott a Vasashoz, új kapus után kell néznünk. A keret nagy többségének június 30-án lejár a szerződése, így ezekkel a fiúkkal is tárgyalnunk kell majd a hogyan továbbról” – tette hozzá Szpisljak, megerősítve azt a korábbi értesülést, hogy szeretnének Békés megyei kötődésű élvonalbeli labdarúgókat (Szokol Zsolt, Rubus Tamás és az eddig nem említett Ugrai Roland) szerződtetni.

„Ugrai csak kölcsönbe érkezhet a zöld-fehérektől” – rögzítette az eddigi puhatolózás egyik eredményét Szpisljak. Korábban megírtuk, nem lenne meglepő, ha egy játékoscsere keretében Ugrai a Paksnál kötne ki, míg a két nyíregyházi labdarúgó az NSO-nak elmondta: élő szerződésük van, és Rubus kilencven százalék, hogy marad a Szpariban.

„A tervek szerint az NB I-es keret huszonhat tagú lenne, és ezentúl az NB III-ban szereplő utánpótlás-együttesnél tizennégy-tizenhat tagú keretet tervezünk, amelynek magját a jelenlegi U21-es csapat képezi – folytatta a tréner. – Ehhez a kerethez csatlakozhat majd a bajnoki mérkőzéseken három túlkoros játékos. Rövidesen dönteni kell arról is, ki legyen az NB III-as csapat edzője, továbbá kell technikai vezető és gyúró is a fiatalokhoz.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Alekszandar Djokovics (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Rubus Tamás (Nyíregyháza), Szokol Zsolt (Nyíregyháza), Ugrai Roland (Ferencváros)
Távozók: Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 15:40

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Az első félidei hengerrel győzött a Békéscsaba a Soroksár ellen

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:52
Ezek is érdekelhetik