Paks: megérkezett a pécsi tehetség, aláír a felcsúti középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.26. 16:03
Amint azt a Nemzeti Sport Online csütörtökön jelezte, három új játékos csatlakozott a Paksi FC labdarúgócsapatának keretéhez, míg Szakály Dénes hamarosan aláírja szerződését a tolnai csapathoz.

Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót) és Horváth Roland (Csákvár) péntektől a paksi csapattal készül. Kővári és Papp esetében már a szerződéskötésről is folynak a tárgyalások. Előbbit még megállapodás köti a Pécshez, utóbbi viszont július 1-jén szabadon igazolhatóvá válik. Horváth Roland próbajátékon van Csertői Aurél együttesénél.

Szakály Dénes már biztos, hogy Pakson folytatja pályafutását, a Puskás Akadémiától érkező középpályás a péntek délutáni edzés után aláírja szerződését. Az utánpótlás-válogatott kapus Székely Györggyel (Újbuda) szóban már szintén megállapodtak, ő a jövő héten kötelezi el magát a tolnai klubhoz.

Szakály Dénes már biztos, hogy Pakson folytatja pályafutását, a Puskás Akadémiától érkező középpályás a péntek délutáni edzés után aláírja szerződését. Az utánpótlás-válogatott kapus Székely Györggyel (Újbuda) szóban már szintén megállapodtak, ő a jövő héten kötelezi el magát a tolnai klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Szakály Dénes (PAFC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?), Nagy István (Szolnok, ?), Pintér Norbert (Balmazújváros, ?), Tóth Dániel (Szolnok, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Kővári Róbert (PMFC, szabadon igazolható), Horváth Roland (Csákvár), Papp Kristóf (Gyirmót), Székely György (Újbuda), Ugrai Roland (FTC)
Távozók: Haraszti Zsolt (FTC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd, ?)
Távozhatnak: Könyves Norbert (érdeklődik iránta: DVSC, DVTK, Haladás, MTK, Vasas), Simon András (érdeklődnek iránta: Gyirmót)

 

Legfrissebb hírek

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
1 órája

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

Stronati: nincs idő a búslakodásra, nyerni kell

NB1
2025.04.17. 14:08

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:53

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15
Ezek is érdekelhetik