Békéscsaba: a Haladástól távozó olasz játékos érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 12:48
A Nemzeti Sport Online információja szerint a labdarúgó NB I újonca, a Békéscsaba szerződtetheti Andrea Mancinit, a Haladás és a Budapest Honvéd korábbi középpályását.

Úgy tudjuk, a Szombathelyről a mögöttünk hagyott szezon végén távozó olasz játékos jelenleg is Békéscsabán van, és már együtt is edzett az NB II-ből feljutó együttessel.

Információink szerint nagyon valószínű, hogy Roberto Mancini fia hamarosan aláír a Zoran Szpisljak vezette Békéscsabához, már csak néhány apróság hiányzik a megállapodáshoz.

A 22 éves játékos 2013 nyarán érkezett hazánkba, a Honvédtól pedig 2014 őszén közös megegyezéssel távozott. Idén januárban a Haladás szerződtette, ahol két meccsen lépett pályára csereként az NB I-ben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők: Bényei Balázs (DVSC, kölcsön után végleg), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, PAFC), Lubos Ilizi (szlovák, 1. SC Znojmo – Csehország), Georgi Korudzsiev (bolgár, FK Haszkovo – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (KTE, szabadon igazolhatóként), Oláh László (Vasas, szabadon igazolhatóként), Bratiszlav Punosevac (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Clemente (spanyol, szabadon igazolható, próbajátékos), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolhatóként), Szalai Dániel (KTE, szabadon igazolható)
Távozók: Balázs Richárd (szabadon igazolható), Balogh Miklós (Szeged), Balogh Milán (szabadon igazolható), Király Patrik (szabadon igazolható), Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként), Prasler Thomas (szabadon igazolható), Tölgyesi Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC, ?), Vólent Roland (Honvéd – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Női röpI Extraliga: a Békéscsaba legyőzte a Nyíregyházát az elődöntő első meccsén

Röplabda
2025.03.20. 21:54

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Több mint 10 hónap után nyert ismét pályaválasztóként a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:58

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Koponyacsonttörést szenvedett a Békéscsaba védője

Labdarúgó NB II
2025.03.10. 22:05

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

A Békéscsaba lett a bronzérmes a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.03.09. 15:19
Ezek is érdekelhetik