NB I: Pekárt élőben, Bödét tv-n – őket látta Storck

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 09:07
null
Vajon kinek a játékával volt elégedett Bernd Storck? (Fotó: Szabó Miklós)
Bernd Storck szövetségi kapitány a románok (0–0) és az északírek (1–1) elleni Európa-bajnoki selejtező alapos elemzése után a hétvégét már az NB I bűvöletében töltötte, az 52 esztendős tréner a Puskás Akadémia FC–Haladás párharcot választotta magának, az Újpest–Ferencváros derbire megfigyelőt küldött.

 

Hogy a Felcsúton látottak, azaz Németh Márió újabb gólja, vagy az immár négy találatával a góllövőlista második helyére ugró Pekár László mesteri mozdulatai tetszettek-e neki inkább, azt nem tudni,mindenesetre a kapitány rajtuk kívül láthatta a pályán Fiola Attilát, Márkvárt Dávidot, Sallai Rolandot, illetve Király Gábort és Angyal Zsoltot is.

A kapitány a hét elején már Horvátországba utazott, ugyanis az utánpótlásban is zajlik az élet, az U19-es válogatott pénteken kezdi meg a horvátországi Eb-selejtezőt, amelyen sorrendben Kazahsztán, Montenegró és a házigazda válogatott lesz az ellenfele.

Bernd Storck a felcsúti kilencven perc után a szombat estét még értelemszerűen idehaza töltötte, és este fél kilenctől a televízió képernyője előtt ült: otthon nézte az Újpest–Ferencváros derbit. Sokan értetlenkedve fogadták, hogy a német tréner miért nem ment ki a legfontosabb magyarországi mérkőzésre, ám úgy tudjuk, a kapitány nem kedveli a felhajtást, és annak sem örült volna, ha a nagy tömegben sorra megállítják őt a szurkolók.

Ami biztos, Bernd Storck küldött ki megfigyelőt a mérkőzésre, azaz onnan részletes elemzést is kap segítőitől. A jelentésben mindenképpen szerepel, hogy Böde Dániel ismét kirobbanó formában futballozott, a csatár mesteri mozdulatokkal talált – fejjel, majd lábbal – az újpesti kapuba, 2–1-re megfordítva az eredményt.

A szövetségi kapitány az elkövetkező néhány napot tehát Horvátországban tölti, majd a jövő hét elején hazatérve máris itt az újabb nagy feladat: keretet kell hirdetni a Feröer és Görögország elleni selejtezőre. A csatárok névsorának kihirdetése különösen izgalmasnak ígérkezik…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik