„A magyarokat utolsókként kezelik”; Inter, Milan, majdnem Fradi – a Filkor-sztori

AMIKOR MÉG AZ ARSENAL ÉS AZ MU ELLEN JÁTSZOTT…

MTK, Pieta Hotspurs (máltai), Inter (olasz), Grosseto (olasz, kölcsönben), Sassuolo (olasz, kölcsönben), Gallipoli (olasz, kölcsönben), AC Milan (olasz), Triestina (olasz, kölcsönben), Livorno (olasz, kölcsönben), Bari (olasz, kölcsönben), Pro Vercelli (olasz, kölcsönben), Chateauroux (francia, kölcsönben), Avellino (olasz, kölcsönben), Újpest.

Ez a felsorolás nem valami random csapatkereső játék része, hanem Filkor Attila pályafutásának állomásait mutatja 2006 óta – kilenc év alatt 14 együttes.

De hogy fokozzuk a klubkavalkádot, jöjjön még egy lista: Arsenal, Manchester United, Juventus, Milan. 2007 nyarán ezen csapatok ellen lépett pályára felkészülési meccseken az Inter színeiben Filkor Attila, aki még 2006 novemberében, az Olasz Kupában tétmérkőzésen is bemutatkozott a milánóiaknál (az Atalanta és a Messina ellen is szóhoz jutott). Közben a válogatottban is debütált (Lettország ellen), 2007. február 7. és november 21. között hat találkozón szerepelt, köztük az akkor világbajnoki címvédőnek számító Olaszország ellen 3–1-re megnyert összecsapáson, amelyen csereként beállva bátran futballozott. Ekkor vele együtt mi, szurkolók is azt hittük, hogy…

Na de mindegy is, mit hittünk, Filkor Attilából sem lett nemzetközileg jegyzett labdarúgó. 2008-tól jöttek a sorozatos kölcsönjátékok, és ez a helyzet azt követően sem változott, hogy a középpályás egy több játékost érintő, amolyan tipikus „olaszos” üzlet keretében 2010-ben átkerült az Intertől a városi rivális Milanhoz. A Serie A-ban egyszer, még 2006-ban kispadig jutott az Empoli–Inter meccsen, pályára nem lépett. A legtöbb bajnokiját az olasz másodosztályban játszotta, és a legjobb szezonja talán a 2010–2011-es volt, amikor 26 bajnokin két gólt szerzett a Serie B-ben. Az internetes adatbázisok szerint 118 meccse volt az olasz másodosztályban (13 a francia második vonalban), és összesen ezt a két (trieszti) találatot jegyezte.

Lássuk, hogyan élte meg ő maga az elmúlt közel tíz esztendőt. A 27 éves labdarúgó a Nemzeti Sport Online kérdéseire is válaszolt az Újpest múlt heti sajtónapján.

A CSAPATTÁRSAK MÉG CSAK VISSZA SEM KÖSZÖNTEK, A MAGYAROKAT UTOLSÓKKÉNT KEZELIK

„Sok volt. Majdnem tíz év nagyon sok. Szeretem az olaszországi életet, de nagyon kemény volt; az, aki nem éli át, el sem tudja képzelni, mennyire. Éveken át futballozni olyan gárdáknál, melyeknél az öltözőbe érve még csak nem is köszönnek egymásnak a csapattársak, hát nem volt könnyű megszokni. Amikor először beléptem és köszöntem, mindenki furcsán nézett, nem köszöntek vissza. Olaszországban nem barátkoznak a játékosok, egymásra riválisként tekintenek, ezért az edzéseken sem fogják vissza magukat az egymás közötti játékban, gyakoriak a sérülések is. A tréningek után pedig mindenki hazamegy, nincsenek közös programok, és ez mindegyik csapatomnál így volt” – mutatta be Filkor a furcsa olasz közeget, amiben a szurkolók is meghatározó szerepet töltenek be.

„Az ultrák úgy tesznek, mintha ők irányítanák a klubokat. Vereség után egyszerűen nem szabad megfordulniuk a futballistáknak nyilvános helyeken, mert egyből megtalálják őket, de az edzéseken is többször megjelentek a szurkolók, volt, hogy emiatt el is maradt a tréning.”

Kérdés persze, ha ennyire nehéz volt, akkor miért maradt több mint kilenc évet (egy rövid franciaországi megszakítással) Olaszországban. A kezdeti kölcsönadások után is hitt még abban, hogy befuthat a Serie A-ban, hogy eljuthat az Interig vagy a Milanig?

„Azt például nagyon szerettem Olaszországban, az olaszokban, hogy ha valahol megkedvelték az embert, akkor évek múltán is ugyanolyan szeretettel fogadták, jó emlékeim is vannak. Ismerem a képességeimet. A hit sosem veszett el. Az a „baj”, hogy az Internek vagy a Milannak nehéz nemet mondani, azután pedig, hogy elköteleztem magamat, kezdődtek a kölcsönadások.”

„A kölcsönjátékokkal az volt a probléma, hogy nem tudtam végigcsinálni normálisan egy felkészülést – tért rá a szakmai kérdésekre Filkor. – A nyár elején még az Internél vagy a Milannál kezdtem, aztán mire kölcsönadtak, az új csapatomnál már javában folyt a munka, nem volt könnyű beilleszkedni, és az edzők amúgy is előnyben részesítik azokat, akikkel hosszú távon számolhatnak, nem csak fél évig, néhány hónapig. Ezzel együtt büszke vagyok rá, hogy idővel mindegyik klubnál beverekedtem magam az együttesbe. Az meg, hogy kiből lesz befutott játékos, nem csak a teljesítménytől függ, sok más dolog is kell hozzá. Ha idősebb leszek, majd elmesélek pár dolgot, most még nem szeretnék erről beszélni.”

„Ráadásul a magyarokat amúgy is mindenhol utolsókként kezelik. Nincsenek ismert klasszisaink, nem játszunk szerepet nemzetközi szinten, a legtöbb ember, akivel találkoztam, azt sem tudta, hogy Magyarország hol van. És végig egyedül voltam, ezért is jöttem haza, elsősorban magánéleti szempontok miatt. A szerbek például mindenhol többen vannak, úgy sokkal könnyebb, mint egyedüli magyarként. Nem biztos, hogy sokan végig bírták volna csinálni azt, amit én, ezt elmesélni sem könnyű, de átélni még sokkal nehezebb.”

„BEZÁRKÓZÁS”, FRADI, ÚJPEST

Ezek után még nehezebb megérteni, miért „zárkózott be” Olaszországba. Magyar újságírókkal nem állt szóba, és az itthoni klubok hívására is nemet mondott, pedig a hírek szerint több csapat kereste, néhány éve a Ferencváros is.

„A Fradi valóban szeretett volna szerződtetni, de akkor még nem akartam hazajönni. Nyilatkozni pedig azért sem szerettem volna, mert nem akartam kifelé élni. Nem akartam címlapokon szerepelni, nem akartam, hogy hozzám újságírók járjanak ki Olaszországba, úgy szerettem volna élni, mint a többi fiatal.”

Ez sikerült is Filkornak, nem lett belőle sztár, nem kellett úton-útfélen interjúkat adnia, és szép lassan idehaza is kezdték elfelejteni a nevét a szurkolók, pedig ha 2007-ben valaki azt mondja, hogy kilenc év múlva megyünk az Eb-re, akkor alighanem sokan mérget vettek volna arra, hogy Filkor lesz a csapat egyik vezére.

„A jövőn, azon, hogy lehetek-e még válogatott, vagy hogy mit érhetek még el, nem gondolkodom. Szeretnék végre egy normális alapozást, felkészülést, amelyet végre ugyanannál a csapatnál, sérülések nélkül végig tudok csinálni. Ilyenre talán már hat éve nem volt példa. Most éppen ülőideg-gyulladásból épülök fel, hamarosan visszatérhetek a pályára. Egyetlen célom, hogy szeretném végre élvezni a futballt, itt Újpesten, mert Magyarországon másik csapat szóba sem jöhet. Itt jól érzem magam; bár csak nyár óta vagyok itt, nem kell idegennek éreznem magam, mindenkivel szót értek, és még köszönnek is a társak…” – hangsúlyozta a középpályás, akinek újpesti kötődése érthető, hiszen édesapja erőnléti edzőként dolgozik a klubnál.

Szomorú, egyúttal a sztárcsapatok neve hallatán a világot rózsaszínben látó fiatalok számára nagyon is tanulságos történet Filkor Attiláé. Itthon a különböző fórumokon sokat élcelődtek vele, amiért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az okokat a fentiek után talán már nem érdemes tovább boncolgatni, a múlton úgysem lehet változtatni.

Sajnos Filkor neve is bekerült a be nem váltott magyar ígéretek közé, de a lényeget, amit a végén mondott, azért húzzuk alá: „Egyetlen célom, hogy szeretném végre élvezni a futballt.” Ez a legfontosabb, ha ez nincs meg, akkor az egész fabatkát sem ér, hiába van valaki külföldön és papíron hiába tartozik jó nevű klubokhoz.