Haladás: tárgyalnak, magyar és külföldi játékos is érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.04. 18:35
A labdarúgó NB I hatodik helyén álló Haladás is megkezdte a téli felkészülést. Mészöly Géza, a szombathelyi együttes vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, elképzelhető, hogy lesznek érkezők, a vezetőség magyar és külföldi játékosokkal is tárgyal, de konkrétumokkal még nem szolgálhat.

Hétfő délelőtt négyes csoportokban a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetemen orvosi és fizikai felmérésekkel kezdték a téli alapozást a Haladás játékosai. Ezt követően sűrű hóesésben, az Illés Akadémia műfüves pályáján tartotta az idei első edzését a zöld-fehér együttes – írja a haladas.hu.haladas.hu.

„Az első héten az Illés Akadémián tréningezünk, majd Horvátországban, aztán Törökországban edzőtáborozunk. Január huszadikán Ajkán, míg február harmadikán Sopronban vívunk felkészülési mérkőzést, összesen öt-hat meccsel alapozunk a tavaszi szezonra. A tervek szerint januárban még a Rohonci úton készülünk, és – az időjárás függvényében – az akadémián edzünk, vélhetően februárban költözünk át az Illés Akadémiára” – mondta Mészöly Géza vezetőedző, aki a játékoskeretet érintő változásokról, illetve a jelenlegi kerettagokról is beszélt.

„A pravoszláv karácsony miatt Szasa Popin kedden, Bosnjak Predrag pedig szerdán csatlakozik a csapathoz. Leandro Martínez és Fehér Zoltán még sérült, és Török Milán is a rehabilitációját végzi. Elképzelhető, hogy lesznek érkezők, elsősorban a középpályára és a támadósorba keresünk játékosokat. Egyelőre folynak a tárgyalások, magyar és külföldi labdarúgók is képben vannak, konkrétumokkal talán már a héten szolgálhatok. Az is előfordulhat, hogy lesz olyan játékos, akit kölcsön-, esetleg eladunk. Jelen pillanatban azonban még minden képlékeny” – fejtette ki a szakvezető.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás (profi szerződést kaptak)
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Horvátország (Pula), január 11–16.; Törökország (Side), január 22–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 29., 15.00, Törökország: LASK Linz (osztrák II.)–Haladás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik