Honvéd: Kevés volt a foci, túl sok energiám maradt – Eppel

Vágólapra másolva!
2016.01.21. 21:16
Mint arról beszámoltunk, Eppel Márton 2018 nyaráig szóló szerződést kötött az NB I-ben szereplő Budapest Honvéddal. A 24 éves magyar futballista a labdarúgáson kívüli életéről, a beilleszkedésről és a Honvéd tavaszi esélyeiről osztotta meg gondolatait a klub hivatalos oldalával.

„Szerencsére azt mondhatom, hogy a hivatásom, a foci a hobbim is. Emellett járok egyetemre a BGE-re – mondta Eppel. – Igazából nem azért kezdtem el egyetemre járni, mert mindenképpen közgazdász szeretnék lenni, de úgy éreztem, kevés nekem csak a foci és az edzés, túl sok energiám maradt. No, meg mondhatni értelmiségi családból származom. Egyébként együtt élek a barátnőmmel, akivel hét éve vagyunk kapcsolatban.”

Eppel arról is beszélt, hogy mekkora nehézséget jelent számára az, hogy az új csapatában megtalálja a helyét.

„A beilleszkedés múlik a korosztályon, hogy mennyi fiatal, idős játékos van a csapatban, mert ha több a fiatal, akkor persze, könnyebb, de amin igazán múlik, az az, hogy hogyan teljesít az ember a meccseken, meg edzésen. Úgy gondolom, könnyen össze tudunk majd rázódni.”

„Azt várom tavasszal, hogy oda érjen a csapat, ahol valóban a helye lenne. Szerintem a Ferencváros az egyetlen klub, amelyik kiemelkedik ebből a bajnokságból. Ha összeszedjük magunkat és tudunk koncentrálni, az első hat hely valamelyike simán összejöhet.”

Legfrissebb hírek

Eppel Márton álma: győztes gól a kétszázadik bajnokin

Labdarúgó NB I
2024.12.13. 09:51

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hogyan éltem meg a meccs végét? Nincsen hangom, úgy üvöltöttem – Eppel az őrületes 3–3 után

Labdarúgó NB I
2024.08.26. 08:09

Korábbi NB I-es gólkirállyal erősített a Nyíregyháza Spartacus – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.25. 16:22

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II, 2024–2025, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
2024.07.16. 07:38

Felkészülés: az Újpest nyert Ausztriában, a Loki kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2024.07.13. 20:23
Ezek is érdekelhetik