Vidi: a BL-selejtezőben pályára lépett, az NB II-ben folytathatja

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 10:22
A Nemzeti Sport értesülése szerint Gábor Péter a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófoknál folytatja a pályafutását.

Gábor jelenleg a Videoton negyedik számú kapusa Braniszlav Danilovics, Kovácsik Ádám és Filip Pajovics mögött, de a The New Saints ellen a nyáron ő védett a Bajnokok Ligája-selejtezőben, miután adminisztrációs hibák következtében ő volt a Vidi egyetlen bevethető kapuvédője. adminisztrációs hibák következtében ő volt a Vidi egyetlen bevethető kapuvédője.

Siófokról távozott Bozsó Antal, miután lejárt a szerződése. Bozsó védte az NB II-es klub kapuját az első kilenc fordulóban, a legutóbbi haton azonban már Filipánics Bálint nevével kezdődött a csapat összeállítása.

A Siófoknak azonban így is szüksége van egy kapusra, az NSO információja szerint Gábor Péter érkezik a Videotontól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Ilija Nesztorovszki (macedón, Inter Zapresic – Horvátország), Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia)
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gábor Péter (Siófok), Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország, Slask Wroclaw – Lengyelország), Lang Ádám

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik