Paks: a csatár aláírt, de két Videoton-játékost is vennének

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 13:03
null
Haraszti Zsolt egy év után térhet vissza Paksra (Fotó: Korponai Tamás – archív)
A Paksi FC tartja jó formáját az átigazolási piacon. A tolnaiak voltak az elsők, akik új játékost jelentettek be a Honvédtól érkező Kemenes Szabolcs személyében, majd szerződtették Kovács Gábort Diósgyőrből, és friss hír, hogy aláírt Jelena Richárd is, ugyanakkor további erősítést is tervez a klub.

 

Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a szerződése lejártával a Honvédtól távozó Jelena Richárd Paksra szerződhet. A 18 éves csatár átigazolását a tolnai klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt kérdésünkre ma megerősítette, és további erősítési tervekről is beszélt a sportvezető, akinek a fia, ifjabb Haraszti Zsolt is visszatérhet a csapathoz.

„Jelena Richárddal négyéves szerződést kötöttünk. Rajta kívül további erősítést is tervezünk. Szeretnénk kivásárolni a Videotontól a szerződéséből Haraszti Zsoltot és az előző idényben nálunk kölcsönben szereplő Koltai Tamás játékjogát is végleg megvennénk" – nyilatkozta a Paksi FC ügyvezetője, hozzátéve: már megkezdődtek az egyeztetések a fehérvári klubbal.

Ifjabb Haraszti Zsolt egy év után térhetne vissza Paksra, miután tavaly nyáron az FTC-hez, majd télen a Videotonhoz igazolt.

A tolnaiak számára ezekkel az átigazolásokkal az érkezési oldalon le is zárulna a nyári piaci időszak. Azt már korábban jeleztük, hogy a több játéklehetőség reményében az élő szerződésű játékosok közül Székely György és Bajner Bálint is távozhat, Kelemen Dávid kölcsönbe kerülhet, de Kővári Róbert is másik csapathoz mehet. A lejáró szerződésű Rodenbücher Istvánnal nem hosszabbított a klub.

Csertői Aurél vezetőedző csapata június 8-án kezdi el a nyári felkészülést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár),
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hermány Bence (Vasas), Davide Lanzafame (olasz, Novara Calcio – Olaszország), Székely György (Paks)
Távozók: Jelena Richárd (Paks – szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Paks – szabadon igazolhatóként), Souleymane Youla (guineai, Indy Eleven – egyesült államokbeli, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kemenes Szabolcs
(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Jelena Richárd (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Haraszti Zsolt
(Videoton), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg?)
Távozók: Rodenbücher István (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint, Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas), Kelemen Dávid (kölcsönadnák), Kővári Róbert

 

Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04
Ezek is érdekelhetik