Paks: Kemenes után újabb játékos érkezik a Honvédból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.14. 11:17
A Nemzeti Sport Online információja szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksnál folytatja pályafutását a Budapest Honvéd fiatalja, Jelena Richárd.

A 18 éves Jelena Richárd 2015 nyarán igazolt Pécsről a Budapest Honvédba, ahol az U19-es csapat mellett a felnőttek között is többször pályára léphetett. Az NB III Középcsoportjában szereplő kispesti tartalékcsapatban ötször – háromszor kezdőként, kétszer csereként – kapott szerepet, és két gólt szerzett.

Emellett 2016-ban az első osztályban is bemutatkozhatott, hiszen Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a Haladás és a Ferencváros elleni mérkőzésen is bizalmat szavazott neki, és bevetette a találkozók hajrájában.

Jelena a Paks második igazolása lehet, a szintén a kispesti együttestől érkező Kemenes Szabolcs után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kemenes Szabolcs
(Bp. Honvéd – lejár a szerződése)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Jelena Richárd (Bp. Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Székely György (Honvéd, Vasas)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43
Ezek is érdekelhetik