FTC: „Nem tagadom, felment a pumpa bennem” – kiakadt Ramírezre a korábbi csapattárs

– Kissé illetlen volt.
– Mire gondol? – kérdezett vissza a gól nélküli döntetlen ellenére élvezetes játékot hozó Paks–Ferencváros után Haraszti Zsolt.

– A meccs hajrájában Gera Zoltánnak adott kötényére…
– Azt az adott helyzet hozta. Természetesen nem az volt a célom, hogy utána elmondhassam magamról, „bebőröztem" a nagy Gera Zolit. Tisztelem őt annyira, hogy ilyesmi meg sem forduljon a fejemben. Az ominózus szituációban nem is azt néztem, ki áll velem szemben, hanem azt, hogyan vihetem tovább a labdát. A végén egyébként megbeszéltük a dolgot Zolival, mosolyogva adott nekem egy baráti taslit. Ennyi járt.

– Az első félidő végén olybá tűnt, nem váltak országos cimborákká Cristian Ramírezzel.
– Csakugyan nem. Nem értettem, mit akart. Már az sincs rendben, hogy visszaránt, amikor köze sincs a labdához, de hogy még rám is lépjen… Felment a pumpa, nem tagadom. Azt sem, hogy hibáztam, amikor viszonoztam a „kedvességét". Nem lett volna szabad felvennem a kesztyűt, megérdemeltem a sárgát. Tanulnom kell ebből.

– Hálásabb téma: remekül futballozott.
– Ideje volt. Boldogan tértem haza Paksra, de tisztában voltam vele, azok után, hogy az előző idényem nem úgy alakult, ahogy reméltem, némi időre szükségem lesz, amíg belelendülök. Az eddigi három fordulóban nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, örülök, hogy a Fradi ellen már nem lógtam ki a sorból. S ezúttal a csapat is úgy játszott, ahogy tud, egyedül a gól hiányzott. Habár az nagyon.

– Duplázhatott volna – ha nem Dibusz Dénes áll az ellenfél kapujában.
– Dénes pécsi srác, én paksi gyerek vagyok, sok csatát megvívtunk már. Klubtársak is voltunk, ismerjük egymást, különösebb meglepetéssel egyikünk sem szolgálhat a másiknak. Az ország egyik legjobb kapusának tartom Dénest, nem véletlenül a válogatott tagja. Ezt bizonyította annál a lövésemnél is, amelynél visszahúztam a labdát a rövid sarok irányába. Tízből kilenc kapus elvetődött volna a hosszúra – kár, hogy ő jelentette a kivételt.

– Elégedett az egy ponttal?
– Ha azt veszem, hogy a bajnokcsapat ellen szereztük, akkor igen, ha viszont abból indulok ki, hogy a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez, kevésbé lehetek az. Az mindenesetre megnyugtató, hogy az egy héttel korábbi produkciónkhoz képest mennyit javultunk. Amit az Újpest ellen bemutattunk, igen gyatra volt, kutya kötelességünk volt összekapnunk magunkat. Innentől nincs más feladatunk, mint ezt a szintet hozni.

– Képesek-e erre?
– A keretünk erős, ha a két eltiltott játékosunk, Bartha László és Laczkó Zsolt visszatér, még erősebb lesz. Jelentős céljaink vannak. Az, hogy egyelőre három ponttal állunk, ne tévesszen meg senkit, szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban. Konkrétan: nemzetközi kupaindulást érő helyen. Öt éve már megmérettethettünk az Európa-ligában, mentünk is három kört, igaz, akkor csupán két perc jutott nekem. A következő alkalommal kicsivel több időt töltenék a pályán…

– Nem először tért vissza Paksra. Afféle menekülőút ez?
– Nem az, jóllehet a szó szoros értelmében itthon érzem magam. Csak azért nem ismerek minden fűszálat, mert a gyepszőnyeget nyáron kicserélték… Volt lehetőségem arra, hogy máshova igazoljak, de úgy láttam a legjobbnak, ha hazajövök. Már csak azért is, mert újra fel akarom építeni magam. A háttér minden szempontból adott, a többi rajtam múlik. Nemhiába tartják úgy, mindenütt jó, de a legjobb otthon.

– Ezek szerint hosszabb távon berendezkedik Pakson?
– Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatom, jelen pillanatban kizárólag arra koncentrálok, hogy azt a teljesítményt nyújtsam, amit elvárnak tőlem, illetve amit elvárok magamtól. A terveim között szerepel, hogy egyszer külföldre szerződöm, csakhogy erről most felesleges beszélni. Amikor Fehérvárról visszatértem, úgy futballoztam, hogy egy év múlva elvitt a Fradi, úgy vagyok vele, ha egyszer megmutattam, hogy magasabb szintre tudok lépni, még egyszer meg tudom mutatni. Ehhez persze rengeteg munkára lesz szükség – de állok elébe!