Vasas: megműtötték a kapust, fél év múlva visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 12:33
Sikeres térdműtéten esett át Vukasin Polekszics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas montenegrói válogatott kapusa. A 33 esztendős futballista bízik benne, hogy fél év múlva visszatérhet a pályára.

Polekszics augusztus 6-án, az Újpest elleni mérkőzés 94. percében szenvedett súlyos térdsérülést. Néhány nappal később az MR-vizsgálat kimutatta, hogy elszakadt a keresztszalagja. A Vasas kapusát azóta már meg is műtötték.az Újpest elleni mérkőzés 94. percében szenvedett súlyos térdsérülést. Néhány nappal később az MR-vizsgálat kimutatta, hogy elszakadt a keresztszalagja. A Vasas kapusát azóta már meg is műtötték.

„A körülményekhez képest jól érzem magam, a műtét sikeres volt. Miként az orvos, elégedett vagyok. Több, térdsérülést elszenvedő ismerősöm is ajánlotta az egyik térdspecialista orvost Zágrábban, aki őket is sikeresen műtötte. A legmodernebb eszközökkel dolgozik, ha minden jól megy, fél év után visszatérhetek. Most négy hétig az oldalszalagom gyógyulási folyamata jön, utána pedig a láberősítési munkák. A lábadozás és a rehabilitáció időszakát Budapesten töltöm, ahol külön edző és gyógytornász lesz a segítségemre. Közel akarok lenni a csapathoz, így talán tudom támogatni a társakat” – mondta Polekszics a vasasfc.hu-nak.

„A szurkolóknak üzenem, sajnálom, hogy fél évre kiesek, de azon leszek, hogy utána újult erővel a csapat segítségére lehessek” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Liverpool: 78 percet játszott az átigazolása óta – most ismét megsérült?

Angol labdarúgás
2024.10.29. 22:20

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46
Ezek is érdekelhetik