Mezőkövesd: Szivics régi kollégájával erősít – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 22:06
A kesport.hu információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd edzői stábja a Bács-Kiskun megyei első osztályban érdekelt Kiskunfélegyházi HTK vezetőedzőjével, Szabó Istvánnal bővül.

A kesport.hu úgy tudja, hogy a Bács-Kiskun megyei első osztály negyedik helyén álló Kiskunfélegyháza már nem Szabó István, hanem Ozsváth Ferenc irányításával vág neki a tavaszi szezonnak. kesport.hu úgy tudja, hogy a Bács-Kiskun megyei első osztály negyedik helyén álló Kiskunfélegyháza már nem Szabó István, hanem Ozsváth Ferenc irányításával vág neki a tavaszi szezonnak.

A regionális portál szerint Szabó a Mezőkövesdet irányító Tomiszlav Szivics kedvéért elhagyja a kiskunfélegyházi csapatot, és már igent is mondott a borsodi együttes hívására. A két tréner korábban a Kecskemétnél dolgozott már együtt.

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
3 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
9 órája

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:09

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:06

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

Grzelak: Szeretnék tovább dolgozni Újpesten; Szabó: Még ismerkedem a csapattal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:01
Ezek is érdekelhetik