LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–BUDAFOK (NB III) 8–0 (5–0)
Groupama Aréna, 4055 néző. Vezette: Karakó
FTC: Holczer – Lovrencsics G., Nalepa, Leandro (Csukics, a szünetben), Sternberg – Dilaver, Gera Z. (Djuricin, a szünetben) – Varga R., Bognár I., Moutari (Csernik, 61.) – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
BUDAFOK: Szabó B. – Margitics (Khiesz, a szünetben), Vaszicsku, Grúz (Fekete M., a szünetben), Vég – Kovács D., Csizmadia, Veszelinov, Vankó – Ihrig-Farkas (Huszty, 84.), Oláh L. Vezetőedző: Prukner László
Gólszerző: Bognár I. (13., 40.), Böde (26., 55.), Varga R. (38.), Moutari (44.), Djuricin (56., 58.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Változik a világ. Akár ezt is gondolhatta Prukner László, az NB III-as Budafok szakvezetője, amikor a Ferencváros elleni MK-elődöntő első, Üllői úti meccsén körbenézett a stadionban, és kiintett a régi ismerősöknek a nézőtérre. Az FTC-t valamivel több mint egy évig irányító, a csapattal az NB I-ben 2011-ben bronzérmet nyerő szakember először járt vezetőedzői minőségében a 2014-ben átadott Groupama Arénában.
Hat éve, a Prukner-érában még nem voltak magyar válogatott játékosai a csapatnak, a bronzérem akkor már nagy sikernek számított, hiszen az volt az együttes első NB I-es érme az után, hogy három idényt követően visszatért az élvonalba. Viszont az Albert-stadion ütött-kopott lelátóin egy Magyar Kupa-elődöntőben alighanem izzott volna a hangulat.
Változik a világ. Még soha a történelemben nem fordult elő, hogy a Budafok négy közé jutott volna a Magyar Kupában (a legjobb nyolcban sem volt korábban), és arra sem sűrűn volt példa, hogy egy NB III-as csapat szurkolói – akik szurkolói külön villamossal érkeztek a meccsre – megtöltsék a vendégszektort. Mintegy jó ezren voltak a budafokiak, akik főképp a meccs elején lelkesen buzdították övéiket. Miközben szemben, az FTC B-középben úgy ötvenen foglaltak helyet, és abból úgy húszan szurkoltak...
Változik a világ, de a fák azért nem nőnek az égig. A Ferencváros a mai meccsen bajnoki címvédőként és a Magyar Kupa előző két kiírásának győzteseként lépett pályára, a soraiban négy magyar (Böde Dániel, Gera Zoltán, Leandro, Lovrencsics Gergő) és egy nigeri válogatottal (Amadou Moutari), majd a szünetben beállt egy osztrák válogatott (Marco Djuricin) is. A Fradi pedig a nagyobb játékerejét végig érvényesítve, gólzáporos győzelmet aratott a három volt ferencvárosival, akik még a hat évvel ezelőtti Prukner-csapat tagjai voltak (Csizmadia Csaba, Grúz Tamás, Oláh Lóránt, a szintén volt fradista Pölöskey Péter sérülés miatt nem játszott), felálló Budafok ellen.
Prukner László: A kerület nagyon fradista, de mellénk álltak |
A gólgyártást a Ferencvárosban téli szerződtetését követően, tétmeccsen először eredményes Bognár István kezdte meg a 13. percben 23 méteres lövéssel – hat évvel ezelőtt egy ilyen gyönyörű gól után a lelátón... 1–0.
Na jó, egy ideig nem írjuk le újra, hogy változik a világ. A 26. percben Bognár, a jobb szélen helyezkedő Varga Roland, a középen érkező Böde, majd a kapu volt a labda útja. Aztán így tovább, szép sorjában érkeztek a Fradi-gólok. A szünet előtt betalált még Varga, még egyszer Bognár és Moutari is (5–0).
A második félidőben pedig előbb egy Böde-gól következett, majd a szünetben beálló Djuricin duplázott.
A vége 8–0 lett. A Budafoknak egy óriási helyzete volt a szépítéshez, de Michal Nalepa a gólvonal előtt mentett, ám ettől függetlenül az utolsó percekben visszhangzott a stadion az „Aki ugrál, budafoki” rigmustól, még a hazai drukkerek is megtapsolták a vendégeket. Aztán volt „Itthon vagyunk!” és „Ez Budafok!” is, sőt a meccs után még a Himnuszt is elénekelték a vendégszurkolók.
Mindenesetre a Fradi fölényes győzelmével a május 17-i visszavágótól függetlenül készülhet a kupadöntőre, és annak ellenére, hogy a bajnokságban jelenleg csak a 4. helyen áll, minden esélye megvan, hogy ebben az idényben is újabb trófeával gazdagodjon. A Magyar Kupa történetében egyébként harmadszor fordulhat első, hogy egymást követő három alkalommal a Ferencváros hódítsa el a serleget (az 1942–1944 és az 1993–1995 közti időszak után 2015–2017 között is sikerülhet). Ilyen a szép új világ az Üllői úton. Hogy valami mégis hiányzik? Ugyan már, hát a világ változik...
————————————————————×————————————————————
86. perc. Ugrálnak a budafokiak 0–8-nál, az ő hangjuktól zeng a Groupama Aréna. Le a kalappal, óriásit szurkolnak a vendégek drukkerei, ezt a menetelést még sokáig emlegetni fogják.
84. perc. AZ UTOLSÓ CSERE. Ihrig-Farkas helyére Huszty érkezik a Budafokba.
84. perc. CSERNIKNEK NINCS SZERENCSÉJE! Szépen játssza magát tisztára az FTC 17-ese, de erős, középre, a léc alá tartó lövését a magasba üti Szabó, hogy aztán a kapu felé eső labdát szögletre piszkálja!
75. perc. Lovrencsics gondol egy nagyot és merészet, és hatalmas lövést ereszt meg 29 méterről, mellé-fölé. Nem volt ám rossz kísérlet!
74. perc. Megint Kovács Dávid veszélyeztet és készíti le lövésre a labdát Vankónak, a kísérlet szögletre pattan. A sarokrúgást Holczer simán lehúzza.
72. perc. Kovács jut túl a bal szélen Lovrencsicsen, Ihrig-Farkashoz továbbít, ő viszont nem tudja pontosan középre tenni a labdát, így nincs veszély.
65. perc. Vankó átlövését kell védenie Holczernek.
64. perc. Kovács Dávid kap egy remek labdát a bal szélen, Lovrencsics nyargal utána, kicsit megrángatja. Kovács esik, de nem kap szabadrúgást, pedig finoman fogalmazva is gyanús volt az eset.
59. perc. Kovács Dávid dolgoztatja meg Holczert, aki biztosan véd.
52. perc. Egész jó szögből budafoki szabadrúgás, nyilván rádurrantják. Kovács Dávid tüzel 26-ról, nem túl jól, magasan fölé száll a labda.
49. perc. Varga lő rá éles szögből, balról egy szabadrúgást, Szabó Balázs üggyel-bajjal védeni tud.
A hivatalosan megadott nézőszám 4055.
35. perc. Tombol a budafoki kanyar, Margitics ügyesen kiharcol egy szögletet Sternberg szorításában.
29. perc. Kovács Dávid elől tisztáz szöglete Leandro. A BMTE kifejezetten veszélyes volt a Soproni VSE elleni negyeddöntőn ilyen szituációk után. Ez viszont az FTC és nem az SVSE, ráadásul rossz a szöglet is.
24. perc. Már megint a nagyon aktív Moutari veszélyeztet, eltolja a labdát Szabó kapus mellett is, ám a kapuvédő odapiszkál, a védők meg menteni tudnak.
23. perc. Varga lép meg a jobb szélen, laposan keresztbe adja a labdát, Mourari lőne, ám „felszedik az ütőjét”, kirúgás következik.
21. perc. Leandro indítja Sternberget, aki beadásával Moutarit keresi, Csizmadia tisztáz.
17. perc. Bognár ugratja ki remekül a Margitics háta mögé besettenkedő Moutarit, a szélső kapura húz, de se lőni, se beadni nem tud rendesen, Margitics visszasprintel és tisztáz.
15. perc. Az első szép budafoki akció a meccsen, lövésig is játszanak egy kontrát, más kérdés, hogy a próbálkozásban nincs erő, Holczer simán hárít.
Nagyjából 2500 néző a lelátón, közel 1000 budafoki a sarokban, és őket halljuk inkább egyelőre. A hazai B-közép szinte üres.
6. perc. Moutarit rúgja fel Vaszicsku, szabadrúgás balról befelé. Varga teker a rövid felé, a csúsztatást Csizmadia szögletre tisztázza. Kialakul egy kis nyomás a BMTE kapuja előtt, helyzet viszont nem.
4. perc. Thomas Doll magából kikelve magyaráz egy pocsék Moutari-passz után. Egyelőre se helyzet, se folyamatos játék.
A budafoki pályát 1935-ben pont az FTC elleni mérkőzéssel avatták, a Ferencváros 10:3-ra győzött, volt minden: tömeg, lelátói vita, polgármester és miniszteri tanácsos, zenekar és ünneplés. Egy idézet a korabeli beszámolóból: „Most nem alakul ki játék és a figyelem a nézőtér padsorai felé irányul, ahol Rácz Vilmos, a híres párbajhős összekülönbözött egy nézővel. Hosszas szóváltás után kibékülnek."
ELŐZMÉNYEK
A Magyar Kupa történetében csak ötször fordult elő, hogy harmadik ligás vagy alacsonyabb osztályú csapat jutott be az elődöntőbe. Legutóbb az 1999–2000-es kiírásban a Tápiószentmárton volt képes erre a bravúrra, a Vasas búcsúztatta.
Az FTC-ben Dibusz Dénes sérült. A Budafoknál Pölöskey Péter térdszalaghúzódással dőlt ki, ez nagy veszteség a vendégeknek, valamint Illés Dávid lázas beteg. A budafokiakat egy vírushullám sújtja, a keret jó része betegséggel küszködött.
A BMTE keretéből Oláh Lóránt és Pölöskey Péter a DVSC, míg Csizmadia Csaba a Videoton labdarúgójaként nyert korábban Magyar Kupát. A három rutinos játékosban szintén közös, hogy voltak a Ferencváros játékosai, csakúgy, mint Grúz Tamás, és ugye a budafoki edző, Prukner László is volt az FTC trénere.
A Budafok egyébként hat fordulóval a vége előtt hét pont előnnyel vezeti a Szigetszentmiklós és tizeneggyel a PMFC előtt az NB III Középcsoportját. Az FTC 42 pontot szerezve negyedik az NB I-ben, lemaradása a listavezető Bp. Honvédhoz és a második Videotonhoz képest nyolc, a harmadik Vasashoz képest öt pont.
A nap epikus bevonulása: a BMTE szurkolói Budafok-Tétény önkormányzatának jóvoltából szurkolói különvillamossal érkezhettek meg az Üllői útra.
JÓ ESTÉT KÍVÁNUNK! A labdarúgó Magyar Kupa második elődöntőjében a címvédő Ferencváros az NB III-as csapatként a legjobb négy közé bejutó, fantasztikus menetelést bemutató Budafoki MTE-t fogadja. A párharc kétmérkőzéses, a visszavágót május 17-én játsszák a Promontor utcában.