MK: A teher a Ferencváros vállára nehezedik – Bódog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 08:51
Bódog Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője a klub honlapjának adott interjút a Ferencváros elleni Magyar Kupa-párharc visszavágója előtt. Mint azt a szakember elárulta, a legerősebb csapatát küldi pályára a zöld-fehérek ellen, ugyanakkor továbbra is az NB I-ben való bennmaradást véli a gárda elsődleges feladatának. Thomas Doll, az FTC trénere tudja, hogyha tovább akarnak jutni, ahhoz több kell, mint amit a gárda a Kispesti elleni bajnokin (2–1) nyújtott.

„Mindenképpen benn szeretnénk maradni az élvonalban, jelenleg is ezt tekintjük a legfontosabb feladatunknak – idézi a dvtk.eu Bódog Tamást. – Azonban az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a lehető legerősebb csapattal lépünk pályára, amely mindent megtesz majd a győzelemért.”dvtk.eu Bódog Tamást. – Azonban az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a lehető legerősebb csapattal lépünk pályára, amely mindent megtesz majd a győzelemért.”

A szakember azt is elmondta, jobban örült volna, ha sikerül ikszelni a Ferencváros ellen az első összecsapáson, ám a teher annak ellenére is a zöld-fehérek vállára nehezedik, hogy a Diósgyőrnek kell futnia az eredmény után.

„Jobban örültem volna, ha 1–1-re végzünk, mert akkor nem nekünk kellene futni az eredmény után, nem sok hiányzott ehhez. Az viszont látszott, hogy a működött, amit elterveztünk, a játékosaim elhitték, van haszna az elvégzett munkának, ehhez pedig a hétvégén jött egy újabb sikerélmény (az Újpest elleni 3–1-es siker a bajnokságban – a szerk.). A teher a Ferencvároson van, biztosan a legjobb csapatával kezd. Alaposan kielemeztük a Honvéd elleni találkozójukat, és idegenben személyes tapasztalatokat is szereztünk. Nekünk most sokkal fontosabb az eredménynél, hogy tovább fejlődjön a játékunk, persze szeretnénk továbbjutni.”

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője tudja, hogyha tovább akarnak jutni, akkor több kell, mint amit a szombati, Kispest elleni rangadón nyújtott az együttes.

„Természetesen a győzelemért lépünk pályára. Fontos számunkra, hogy továbbjussunk. A szombati teljesítményünknél (az FTC 2–1-re kikapott a Kispesttől – a szerk.) mindenképpen több kell. Tudom, hogy a srácok készen állnak. Nagy lehetőség kapujában állunk. Nem számít, hogy egygólos előnnyel kezdhetjük a visszavágót, mindig ugyanabban a szellemben lépünk pályára, mert nem törekedhetünk a döntetlenre. A DVTK-nak sok jó futballistája van, tudnak erőteljesen játszani, de sokszor hosszú labdákkal is próbálkoznak. Ez ellen kell receptet találnunk. Ha úgy játszunk, mint ahogyan azt múlt héten tettük ellenük a második félidőben, nagy esélyünk lehet a továbbjutásra” – mondta a szakember a fradi.hu-nak.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

19.45: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik