Miért nincs osztályozó? – Szöllősi György jegyzete

Kiszámolták, hogy soha egyetlen meccs eredménye sem dönt akkora pénz sorsáról, ideértve a vb- vagy a BL-döntőt is, mint amikor az angol másodosztály 3–6. helyezettjeinek rendezett rájátszás végén a Wembleyben dől el, melyik csapat juthat fel a Premiershipbe. Egy idő után az UEFA-nál is rájöttek, hogy a BL-főtáblára jutásért vívott mérkőzések tétje, izgalma, nézettsége sokszor messze meghaladja egy-egy laposabb csoportmérkőzését, vagyis érdemes volt kiterjeszteni a központi marketingszabályozást ezekre az úgynevezett playoffmeccsekre is. Olaszországban olyan a másodosztályú rájátszás rendszere, hogy akár még a 8. helyezett csapatnak is van esélye feljutni az élvonalba, ami folyamatosan lázban tartja a tabella első felét, és a Bundesligában is van playoff, amelyen a másodosztály harmadik helyezettje játszhat a feljutásért az élvonal hátulról harmadikjával.

Mielőtt azonban belebonyolódnánk a nemzetközi példákba, és az intézmény angol (playoff) és angolból fordított nevét, a rájátszást ismételgetnénk, szögezzük le, hogy van hagyománya a magyar futballban is az osztályozónak. Így hívták valamikor azokat a meccseket, amelyeken a kétcsoportos NB II második helyezettjei (az elsők „csont nélkül” feljutottak) mérkőzhettek meg a feljutásért a 16 csapatos NB I 13. és 14. helyezett csapatával. Nagyobb tétet, izgalmasabb összecsapást hazai körülmények között nehéz elképzelni – évtizedekig emlékezetes meccsek voltak ezek, ezért is érthetetlen, hogy az első és másodosztályt is végig nyílttá, érdekessé tevő osztályozó miért tűnt el a magyar bajnokságból. Éppen most látjuk, amikor az utolsó mérkőzés a kiesés és bentmaradás vagy éppen a bajnoki cím kérdését dönti el Mezőkövesden (Diósgyőr–Debrecen) és Kispesten (Honvéd–Videoton), hogy előre elfogyott minden belépő. Hosszú idő után tapasztalunk ilyesmit, s bár a fordulóban Fradi–Újpestet is rendeznek, az említett sorsdöntő meccsekre nehezebb jegyhez jutni.

A magyar futball egyik problémája a bajnoki rendszer állandó átszervezése, aminek következtében általában nem lesz jobb a foci, csak tovább romboljuk a hagyományokat, s annál nagyobb merényletet aligha lehetne elkövetni a fair play szelleme ellen, mint amikor két évtizede 16-ról 18 csapatosra emelték az NB I létszámát csak azért, hogy ne essen ki az egyik protekciós csapat. A 12 csapatos szisztéma most talán beválni látszik, és kívánjuk, hogy sokáig ne kelljen átszervezni, ám tovább javítana a helyzeten, és még izgalmasabbá tenné az NB I-es és NB II-es meccseket is, ha a kiesés és a feljutás további négy csapatot érintene, és még többet tartana lázban. Vagyis ha újra bevezetnék az osztályozót.