NB I: sörözőben mutatták be a Loki új mezét – fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 20:46
Szezonnyitó szurkolói ankétot tartott a DVSC labdarúgócsapata. Nagy volt az érdeklődés az egyik helyi sörözőben megtartott esemény iránt, amelyen bemutatták a gárda új mezét is.

A dvsc.hu beszámolója szerint Róka Géza cégvezető elmondta, hogy bebizonyosodott, a klubnak nem érdemes letérni az útról, vagyis debreceni kötődésű játékosokra és szakmai stábra kell alapozni, és remélhetőleg ismét sikeres lesz a csapat.dvsc.hu beszámolója szerint Róka Géza cégvezető elmondta, hogy bebizonyosodott, a klubnak nem érdemes letérni az útról, vagyis debreceni kötődésű játékosokra és szakmai stábra kell alapozni, és remélhetőleg ismét sikeres lesz a csapat.

Herczeg András örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek az ankétra. Elmesélte, hogy amikor elvállalta a vezetőedzői munkát, sok barátja féltette, de úgy érezte, ebbe bele kell vágni, mert ez a klub nagyon sokat jelent neki. Bízik benne, újra olyan jó lesz a hangulat a Loki mérkőzésein, mint régen. Biztos benne, hogy a keret fiatal játékosai - kiegészülve a rutinosakkal - igyekeznek örömet okozni a szurkolóknak. Össze kell húzni a nadrágszíjat, de reméli, egy-két posztra még tudunk igazolni.

Csíkok is kerültek az új debreceni mez elejére (Fotók: dvsc.hu)
Csíkok is kerültek az új debreceni mez elejére (Fotók: dvsc.hu)

 

Legfrissebb hírek

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
20 órája

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

Kézilabda
2025.02.27. 17:26

Ezúttal Könyves duplázott csereként, a Paks a Debrecent is legyőzve már második a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 18:54

Az El-kiesés után Fehérváron törné meg itthoni rossz sorozatát a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.21. 15:06

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik