Nem kell sprintelni a sarokzászlóig – a különös kispesti gólöröm története

– A Videoton otthonában jó a döntetlen?
– Nem rossz – felelte az 1–1-re végződő összecsapáson a Bp. Honvéd egyenlítő gólját szerző Holender Filip. – Főleg az után, ahogy indítottuk a meccset. Nem kellemes érzés mindjárt a harmadik percben hátrányba kerülni az egyik legnagyobb vetélytárs otthonában.

– Másodszor léptek ugyanabba a folyóba, hiszen legutóbb a Ferencváros ellen is így kezdtek.
– Sőt, akkor a második félidő elején is kaptunk egy gólt. Azt hittük, tanultunk azokból a hibákból. Megbeszéltük, hogy az elején a lehető legjobban összpontosítunk, de gyakorlatilag megajándékoztuk az ellenfelet egy góllal. Illemtudó vendégek voltunk. Némi idő kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat. Húsz perc elteltével azonban elkaptuk a fonalat, és onnantól már nem volt baj a játékunkkal. A tanulságot persze le kell vonnunk. Ha jelentős céljaink vannak, nem engedhetjük meg magunknak, hogy fejben ne legyünk teljesen rendben.

– Még negyedóra sem telt el a találkozóból, amikor akrobatikus mozdulattal mentette meg csapatát az újabb góltól. A többiek megveregették a vállát?
– Nem érdemeltem külön elismerést. Védőként az volt az elsődleges feladatom, hogy megóvjam a kapunkat a góltól. Annál a helyzetnél, ha nem is láttam, éreztem, hogy Ezekiel Henty beadása után az egyik fehérvári egy méterre az üresen maradt kaputól várja a labdát. Sprinteltem, bevetődtem, és sikerült kikanalaznom. Nem sokkal később Marko Scsepovics a kapufát találta el. Némi szerencsére abban akkor is szükségünk volt. Ha kétgólos előnyre tesz szert a Videoton, aligha álltunk volna talpra.

– Ha már a szerencsét említette: az egyenlítésnél is nagy szükség volt rá.
– Így igaz. Miután elém került a labda, nem gondolkodtam, egyből elrúgtam ballal. Erő volt benne, kapura is tartott, de nem zárható ki, hogy Kovácsik Ádám megfogta volna, ha nem pattan meg Fiola Attilán. A lényeg, hogy bement. Egyébként is úgy tartják, a futballban két dolgot nem szükséges megmagyarázni – a győzelmet és a gólt.

– Ez utóbbi értékét növeli, hogy balhátvédként szerezte.
– Erik van der Meer szinte az utolsó pillanatban vezényelt vissza a hátvédsorba. Amikor vezetőedzőnk szembesült a Videoton összeállításával és hadrendjével, valamelyest változtatott a felállásunkon. Eredetileg úgy volt, hogy a középpályán játszom, de megkért: lépjek eggyel hátrébb. Marco Rossinál is előfordult, hogy alkalmazkodtunk az ellenfelünkhöz – a szakmához ez is hozzátartozik. Részemről semmi probléma sem volt ezzel. Ráadásul, amint azt a végeredmény is mutatja, jó húzásnak bizonyult.

– Különös gólörömmel vétette észre magát: miután a labda a hálóban kötött ki, vigyázzba vágta magát, és karba font kézzel várta az ünnepelni érkező társakat.
– Két nagy előnye van ennek. Egyrészt nem kell sprintelni a sarokzászlóig, másrészt a sérülésveszély is csekély. Valamiért megtetszett ez a mozdulat, remélem, sűrűn kirukkolhatok vele. Az elmúlt napokban kétszer is bemutathattam, a pécsi kupamérkőzésen, majd Felcsúton is a kapuba találtam. Mindent megteszek, hogy jó játékkal és góllal legyek a csapatom segítségére, de tisztában vagyok azzal, hogy bármennyire is szeretném, ez nem mindig lesz így.

– Erik van der Meer a hetvenedik percben lecserélte, feltételezem, nem azért, mert elégedetlen volt a teljesítményével.
– Remélem, hogy nem. Sajnos a Hapoel Beer-Seva elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt megsérültem, ennek következtében hosszú heteket kellett kihagynom. A Ferencváros ellen tértem vissza, akkor tíz perc jutott, Pécsen ellenben már végig játszottam. Lehet, az edzőnk úgy vélte, elfáradtam, ám nem éreztem magam annak. Gond egy szál se, a döntés joga az övé, játékosként az a dolgom, hogy elfogadjam.

– A székesfehérváriak a meccs előtt nem titkolták, hajtja őket a visszavágás vágya az elveszített „bajnoki döntő" miatt. Ezt tapasztalták a pályán is?
– Mindenáron nyerni akartak, szerintem ez természetes. Meg akarták mutatni, hogy jobbak nálunk. Nem sikerült. Közben mi is meg akartuk mutatni, hogy még mindig mi vagyunk a jobbak. Nekünk sem sikerült. Kemény csata volt, aki látta, szerintem élvezte, az ilyen meccseknek van értelmük. A hangulat is méltó volt a rangadóhoz. Hozzászokhattunk már ahhoz, hogy a szurkolóinktól hatalmas támogatást kapunk, de újra és újra lenyűgöznek minket, most is fantasztikus légkört teremtettek. Jó érzés kispesti futballistának lenni.

– Még úgy is, hogy lecsúsztak a dobogóról?
– Azt nem mondom, hogy örülök a negyedik helynek, ám különösebben csalódott sem vagyok emiatt. A hátrányunk nem tetemes az előttünk állókkal szemben, egy-két győzelemmel máris előreléphetünk. Csak hát jöhetne már az a győzelem, mert már négy bajnoki óta nyeretlenek vagyunk. Szombaton a Vasast fogadjuk, erős csapatról lévén szó nem jelenthetem ki, hogy kötelező legyőznünk, de nagyon jó lenne. Azt pedig már csak halkan fűzöm hozzá, hogy tavaly ilyenkor sem álltunk jobban – aztán mi lett a vége. (Tavaly 10 forduló után az 5. helyen állt a végén bajnoki címet nyerő Honvéd, most a 4., de akkor 17 pontja volt, most 16-nál tart – a szerk.)