Tekvondó ob: huszonhét egyesületből négyszázan versenyeztek Dunaharasztiban

Vágólapra másolva!
2024.11.24. 10:59
Márton Zsolt Krisztián (Fotó: Török Attila)
Huszonhét egyesület képviseletében csaknem négyszáz versenyző lépett pástra a tekvondósok idei országos bajnokságán küzdelemben, formagyakorlatban és a leginkább a kisebbek kedvencének számító gyorsrúgásban a hagyományos helyszínen, a Dunaharaszti Sportcsarnokban szombaton.

 

Az egész napos viadalról beszámolva a sportági szövetség honlapján Márton Zsolt Krisztián elnök megnyitó beszédében felidézte a nyári, párizsi olimpiát, ahova három magyar is kvalifikálta magát. A 2024-es évet értékelve az elnök Márton Viviana olimpiai aranya mellett kiemelte Salim Omar Gergely újabb Európa-bajnoki címét és Józsa Levente fantasztikus fejlődését, ami az elnök értékelése szerint új magasságokba emelte a magyar tekvondót. 

Az ob egyik fontos eseménye volt a jövő heti világbajnokságon induló hármas, Takács Gábor, Szabadszállási Kamilla és Szabadszállási Barnabás fellépése, míg a sportági szövetséghez nemrég csatlakozott egyesület, a Halker-Kiralyteam úgy debütált, hogy rögtön megnyerte az összesített csapatversenyt küzdelemben. Pástra lépett az olimpikon, s Párizsban, súlycsoportjában, a 68 kg-ban indult Józsa Levente is, aki a nap végén – ezúttal a 80 kilósok között diadalmaskodva – magyar bajnokként távozhatott Dunaharasztiból.

 

 

Legfrissebb hírek

Világrekord született 5000 méteres gyaloglásban az olasz országos bajnokságon

Atlétika
2025.02.22. 21:20

US Opent nyertek a tekvandós Salim nővérek

Egyéb egyéni
2025.02.18. 12:57

Márton Viviana lett a világ legjobb női tekvandósa

Egyéb egyéni
2024.12.04. 18:52

Hárman is két érmet szereztek szombaton a pályakerékpáros országos bajnokságon

Kerékpár
2024.09.14. 16:48

Strandröplabda ob-döntő: viharos nap, viharos meccsek

Röplabda
2024.08.17. 22:21

Párizs 2024: iráni és francia győzelem a tekvandó záró napján

Párizs 2024
2024.08.10. 22:39

Párizs 2024: a Márton ikrek már februárban megmondták, olimpiai bajnokok lesznek!

Párizs 2024
2024.08.10. 15:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – TEKVANDÓ

Párizs 2024
2024.07.16. 17:29
Ezek is érdekelhetik