DVTK: aláírt a koszovói középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.29. 21:18
null
Florent Hasani a DVTK játékosa lett (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Florent Hasanit. A koszovói középpályás szombaton érkezett Diósgyőrbe, vasárnap a csapattól külön edzett, majd hétfőn az orvosi vizsgálat után este aláírta szerződését.

 

Korábban sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy a KF Trepca'89 fiatal középpályás iránt érdeklődik a DVTK, amely hétfőn késő este hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Florent Hasanit. A 20 éves futballista az előző idényben 16 gólt szerzett a koszovói bajnokságban és bemutatkozhatott hazája U21-es válogatottjában. A Trepcával bajnok lett, így nyáron pályára léphetett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amelyben két meccsen egyszer talált be. A koszovói újságírók a helyi élvonal legjobbjának is megválasztották.

„Florent személyében technikás, dinamikus, jó játékos érkezett hozzánk, akit az elmúlt évben az év játékosának választottak Koszovóban – idézi a dvtk.eu Bódog Tamást, a DVTK szakmai igazgatóját. – Úgy gondolom, azzal, hogy minket választott, a karrierje szempontjából rendkívül fontos lépést tett. Ez a lépés a DVTK segítségére is lesz. Bízom benne, hogy a támadójátékunk az ő érkezésével erősödni és gyorsulni fog.”

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam a szerződésem a DVTK-val – így Florent Hasani.Jó csapathoz, nagy klubhoz kerültem, a koszovóinál erősebb bajnokságba. Nagyszerű edző dolgozik a csapatnál, számomra ez is nagyon fontos szempont volt. Az első benyomásaim nagyon jók, szimpatikusak a csapattársak, akikkel ha jól tudunk együtt dolgozni, akkor nagy dolgokat érhetünk el a jövőben.”

Mint arról beszámoltunk, Nono fegyelmi okok miatt kikerült a DVTK első csapatának keretéből, és megfelelő ajánlat esetén távozhat a klubtól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország), Florent Hasani (koszovói, KF Trepca’89 – Koszovó), Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hursán György (1860 München – Németország, próbajáték)
Távozók: Kitl Miklós (Dorogi FC), Nemes Milán (BFC Siófok), Oláh Bálint (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nono (spanyol, szabadlistára került)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik