Böde: A bajnoki más, adta a tévé, gondoltam, jobban nézek ki így

– Mi baja a Honvéddal?
– Nekem? Az égvilágon semmi! – vágta rá a piros-feketék elleni 5–2-es sikerhez két góllal hozzájáruló ferencvárosi csapatkapitány, Böde Dániel.

– A pályafutása során egy csapatnak sem lőtt annyi gólt, mint Honvédnak, szombaton tizedszer, majd tizenegyedszer volt eredményes ellene.
– Vagy úgy! Nyilván ez az azért is fordulhat elő, mert sokszor játszottam a kispestiek ellen. Megkockáztatom, a legtöbbször éppen ellenük léptem pályára.

– Így van, a legutóbbi volt a huszonhatodik alkalom. Szóval, tényleg semmi gondja a piros-feketékkel?
– Higgye el, hogy nem. Ugyanolyan riválisként tekintek rájuk, mint a többiekre. Más kérdés, hogy a velük szembeni meccsek légköre azért más, mint néhány másiké. A pályán és a lelátón is feszült a hangulat – olyan, amilyen egy rangadóhoz illik. A Honvéd vagy az Újpest elleni összecsapás mindig feldobja az embert. Más, na!

– A találkozó elején szorongattak, mégis a vendégek jutottak vezetéshez. Nem ijedt meg, hogy ebből probléma lesz?
– Akkor még nem. A második félidőben, miután három-kettőre feljött a Honvéd, már inkább. A szünet után gyorsan eldönthettük volna a meccset, ám kihagytunk egy nagy helyzetet, az ellenfél meg talált egy gólt, ráadásul nem sokkal később büntetőt rúghatott. Szerencsére amit elöl elrontottuk, hátul Dibusz Dénes korrigálta.

– Bízott abban, hogy a kapusuk hárítja Lanzafame tizenegyesét?
– Olyannyira, hogy a lövés előtt odaszóltam neki: ha megfogta a labdát, azonnal rúgja előre, mert már indulok is. A kontra végül elmaradt, mert csak szögletre tudta ütni a labdát… A viccet félretéve: Lanzafame jól lőtte a büntetőt, Dénes óriási bravúrt mutatott be. Ha akkor nem véd, lehet, most arról kellene beszélgetnünk, miért vesztettünk pontot. Furcsa mérkőzés volt, annyi szent. Nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is, de a döntetlen is benne volt a pakliban. Látja, ezért is mondom, hogy más egy ilyen csata.

– Árulja el, az egyenlítő góljuk előtt kapura akarta rúgni a labdát, vagy kiszúrta, hogy Fernando Gorriarán őrizetlenül áll?
– Az igazság az, hogy kapura lőttem, de mint tudjuk, sokszor a rossz lövésből lesz a gól… Csatár vagyok, a véremben van a gólszerzés iránti vágy, ezért is gondoltam, hogy bár nem éppen ideális a szög, a Gróf Dávidról elém pattanó labdát megpróbálom egyből a kapuba rúgni. Nem vitás, gyatra lövés lett belőle, ugyanakkor gólpassznak tökéletes volt.

– Percek múltán már nem hibázott. Jóllehet még ön is meglepődhetett azon, hogy Varga Roland szabadrúgása után mennyire magára hagyták a kispestiek.
– Begyakorolt figura volt az a gól, noha annyiban módosítottunk a forgatókönyvön, hogy Sztefan Szpirovszkival megbeszéltük, ezúttal nem én indulok el a rövid sarok felé, hanem ő. Az őrzésemre állított Tomás Kosút ment is vele, Danilo viszont nem váltott, ő nem jött velem, így maradtam őrizetlenül. Három méterről meg csak berúgom a labdát valahogy.

– Az öltözőben nem volt gond abból, hogy változtattak a koreográfián?
– Ha gól lesz belőle nemigen jár leszúrás… Minden gólunk fontos volt, de alighanem a második volt a legfontosabb, mert percekkel az egyenlítés után született, s ezzel lélektani előnybe is kerültünk. Ennek is köszönhettük, hogy még a szünet előtt megszereztük a harmadikat. Ahogy már említettem, a fordulást követően le is zárhattuk volna a mérkőzést, de mivel nem tettük meg, a végéig lehetett izgulni, hogy begyűjtjük-e a három pontot.

– A negyedik Fradi-gólnál nem tűnt úgy, hogy izgul.
– Higgadtnak kellett maradnom, miután Gróf Dávidról megint elém pattant a labda, felmértem, hogy középre nem lőhetem, mert elakad benne. Ezért a kapu bal oldalát vettem célba, de így is szükségem volt némi mázlira, mert Baráth Botond lába között suhant el a labda.

– Amikor levonult a gyepről, odaszólt valamit Eppel Mártonnak. Elmondja, hogy mit?
– Marcit jól ismerem, a válogatottban és Pakson is játszottunk együtt, ezért sok sikert kívántam neki a folytatásra. Szombaton a Videotont fogadja a Honvéd, még szurkolok is neki. Ha egy Eppel-góllal nyerne, szerintem Marci azonnal aláírná. Sőt én is.

– A kispestiek elleni találkozóra már úgy futottak ki, hogy tudták, nyertek a fehérváriak. A nagy versenyfutás közepette ez nem jelentett plusznyomást?
– Egyáltalán nem. Nem mi vagyunk az üldözők, ezért a nyomás nem rajtunk van. Én nem is rágódtam azon, milyen eredményt ér el a Vidi. Mielőtt kimentünk melegíteni, hallottam, hogy kettő-egyre vezet a Videoton, ám a végeredményről csak a mi meccsünk lefújása után értesültem. Addig jó, amíg magunkkal foglalkozunk. Van hátra tizenhárom forduló, de előbb szombaton győzzük le a Diósgyőrt.

–„Bizonyította, hozhatnak a Fradiba újabb és újabb csatárokat – nála nincs jobb!” – írtuk a mérkőzés legjobbjáról, jelen esetben önről szóló rovatunkban. Egyetért a megállapítással?
– Azt nem jelenthetem ki, hogy én vagyok a legjobb, de azért csak lőttem két gólt. Igyekszem tisztességgel tenni a dolgom, próbálok úgy futballozni, ahogy elvárják tőlem, és ahogy elvárom magamtól. A felkészülés során egyetlen edzést sem kellett kihagynom, jó állapotban is érzem magam, de ezt fenn is kell tartani. Jobban odafigyelek bizonyos dolgokra, elvégre elmúltam már harmincegy is. Amikor húszévesen fel és alá rohangáltam, nevettem azon, hogy az öregek figyelmeztetnek: „Meglátod, öcsi, harminc fölött már nem virgonckodsz ennyire”. Idővel rá kellett döbbennem, hogy igazat beszéltek. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a Domzale elleni felkészülési meccsen hosszú alánadrágot vettem fel. Két-három évvel ezelőtt még kiröhögtem volna magam, most mégis úgy véltem, a nagy hidegben jobb az elővigyázatosság – főleg két combsérülés után.

– A Honvéd elleni találkozón is repkedtek a mínuszok, mégsem viselt „harisnyát”.
– Felvetődött bennem, hogy felhúzom, de a bajnoki azért más, mint az edzőmérkőzés. Adta a tévé, gondoltam, jobban nézek ki rövidnadrágban…